Vény nélkül is árulhatnak majd fogamzásgátló tablettát az Egyesült Államokban
A gyógyszert ötven éve dobták piacra, eddig csak recept ellenében lehetett kiváltani.
A gyógyszert ötven éve dobták piacra, eddig csak recept ellenében lehetett kiváltani.
hvg.hu
Ukrajna tagsága sosem volt realitás, cserébe komoly garanciákat kapott arra, hogy nem marad egyedül Oroszország ellen. A vilniusi találkozó legnagyobb győztese mégsem Kijev, hanem a NATO maga – közéleti podcastunkban Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjével értékeltük a NATO-csúcsot.
hvg.hu
Larry Nassar életét a börtönszemélyzet helyszíni beavatkozása mentette meg, majd kórházba vitték, szerdai jelentések szerint állapota stabil, egyebek mellett súlyos tüdősérülésekkel ápolják.
MTI
A szélsőséges kijelentéseiről ismert Aleksandar Vulin korábban belügyminiszter és védelmi miniszter is volt, ám Washington szerint kapcsolatokat ápol a nemzetközi szervezett bűnözéssel, kábítószer-kereskedelemmel és fegyverkereskedelem elősegítésével vádolják, valamint azzal, hogy tevékenységével aláássa a Nyugat-Balkán stabilitását, amiből végső soron Moszkva profitál.
hvg.hu
Parancsnok csak szenátusi jóváhagyással lehet valaki, ezt viszont Alabama republikánus szenátora blokkolja, tiltakozásul a védelmi minisztériumnál érvényben lévő abortusztámogatás miatt.
MTI
A két férfi közül az egyik ausztrál, a másik pedig amerikai állampolgár és gazdasági, illetve kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények miatt körözték őket.
hvg.hu
Szakértői várakozások a holnapi Ukrajna-központú vilniusi NATO-csúcs előtt. A Trump-korszak nem ért véget. Az osztrák energiacég, az OMV a következő télen is Oroszországból fedezi energiaszükséglete javát. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
Azt elismeri, hogy a svédek tettek lépéseket, de azokat szerinte semmissé teszi, hogy kurdbarát tüntetések vannak az országban.
hvg.hu
Sem az Egyesült Államok, sem Oroszország, sem Ukrajna nem részese annak a több mint 100 ország által aláírt 2010-es egyezménynek, amely megtiltotta a kazettás bombák használatát.
hvg.hu
Állítólag titkos tárgyalásokat folytattak korábbi amerikai vezető külügyi illetékesek a Kreml megbízottjaival Ukrajnáról. A Biden-kormányzat szerint ők nem adtak erre felhatalmazást.
hvg.hu
A két fregatt korábban elhaladt az okinavai amerikai támaszpont közelében is.
hvg.hu
A bírók egy kiállítás után túl hamar engedtek vissza egy magyar játékost, így az utolsó négy és fél percet újra kellett játszani.
MTI
Egy több mint száz fős bulin tört ki lövöldözés Baltimore-ban, a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövető(ke)t.
hvg.hu
Nem sokat sikerült olvasztani a befagyott amerikai–kínai kapcsolatokon, és a Peking kémkedésének erősödéséről érkező hírek újabb jelét adják a hidegháborús nagyhatalmi verseny kialakulásának.
Nagy Gábor
Állítólag a Wagner zsoldoshadsereg is használ amerikai lőszereket Ukrajnában, feltehetőleg több fegyvergyártó is megkerüli a szankciókat.
hvg.hu
Korszakváltásként értékelte az USA és India a kapcsolatukban Narendra Modi amerikai látogatását. Az inkább érdek-, mint értékközösség főként Kína ellen irányul.
A döntés a katonai akadémiákra nem vonatkozik.
hvg.hu
A kéziváltós és hátsókerék-hajtású szedán kompresszoros 6,2 literes V8-asa minden korábbinál erősebb lett.
hvg.hu
A most bejelentett csomag a háború kezdete óta, elnöki felhatalmazás alapján, a 41. amerikai katonai készlet-lehívás Ukrajna javára.
MTI