New Yorkba tartó repülőgépen szült egy nő
A jordániai anya szerencséjére egy orvos és egy nővér is utazott a gépen, akik az Atlanti-óceán fölött sikeresen levezették a szülést. A 2,7 kilogrammos kislány New York-i idő szerint 17.30-kor született.
A jordániai anya szerencséjére egy orvos és egy nővér is utazott a gépen, akik az Atlanti-óceán fölött sikeresen levezették a szülést. A 2,7 kilogrammos kislány New York-i idő szerint 17.30-kor született.
Rekordidő, öt óra 16 perc alatt tette meg útját a British Airways (BA) légitársaság New Yorkból Londonba tartó 114-es járata köszönhetően a rendívül gyors jet streamnek, vagyis a magas légköri nagysebességű széláramlásnak az Atlanti-óceán fölött.
Eltűnt, lelőtt és lezuhant gépek éve volt 2014. Tavaly összesen 970 ember halt meg légi szerencsétlenségekben, szemben az egy évvel korábbi, 251 halálos áldozattal.
Az American Airlines Szöulból Dallasba tartó gépe Japán felett ciklonba került, és kényszerleszállást hajtott végre. Az előzőleg felszolgált vacsora maradékai szanaszét szóródtak, néhány utas pedig pánikba esett. Egy utaskísérőt a plafonnak lökte az egyik heves rázkódás.
10 éve üresen állt az Abda határában álló, kiszuperált utasszállító, amely valaha mulatóként szolgált. Orbán Viktor januárban ajánlotta fel a gépet a Kassai Repülőgépmúzeumnak. A szlovák fél - saját költségére - ma este elszállította az Il-18-ast.
Elkóborolt bivallyal ütközött egy utasszállító gép felszállás közben Indiában – közölte pénteken a repülőgép üzemeltetője, a SpiceJet cég.
1980-ban felrobbant egy utasszállító az olaszországi Ustica felett. A gépet lelőtték, de hogy ki a felelős a tragédiáért, a mai napig homályban maradt. A napokban feloldották az üggyel kapcsolatos dokumentumok titkosságát, de sokkal okosabbak nem lettünk.
Maliban találták meg annak az Air Algerie-gépnek a roncsait, amely 50 perccel felszállás után tűnt el a radarokról. A 116 embert szállító, Burkina Faso fővárosából induló gépnek kora reggel kellett volna megérkeznie Algírba. A repülő heves viharokon repült át és útvonala módosítására kényszerült. A repülővel 2007 és 2009 között a Real Madrid repült.
A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyei szakadárok nem zsákmányoltak az ukrán hadseregtől Buk vagy Sz-300-as típusú rakétarendszert – ezt mondta az ukrán főügyész az Ukrainszka Pravda című ukrán lapnak. Pénteken az orosz védelmi minisztérium is cáfolta, hogy az orosz légvédelemnek és légierőnek köze lehetett volna a maláj gép kelet-ukrajnai katasztrófájához.
Gerillák ezt a gépet nem lőhették le. Annál inkább oroszok, orosz nehézfegyverzettel, ukrán területről.
Lezuhant a Malaysia Airlines egyik repülőgépe Ukrajnában, a Donyeck melletti, szakadárok által ellenőrzött területen. A fedélzeten legalább 298-an vesztették életüket, több forrás szerint a gépet lelőtték. Az oroszbarát lázadók tagadták, hogy bármi közük lenne a katasztrófához. Az ukrán légteret este részben lezárták.
A korszerűsített A330-asokat Rolls Royce Trent 7000-es hajtóművek hajtják majd. A gép kerozinköltsége egy ülésre vetítve 14 százalékkal csökken, hatótávolsága pedig 400 tengeri mérfölddel növekszik.
Riasztották kedden délelőtt a magyar Gripeneket egy Airbus utasszállító gép miatt, amely az ország légterébe belépve nem vette fel a kapcsolatot a légi irányítással – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Egy héten belül másodszorra tűntek el ideiglenesen repülőgépek ausztriai, csehországi és németországi légiforgalmi irányító központok radarjairól – írta csütörtökön a Kurier című osztrák napilap.
Ahhoz, hogy a kereskedelmi, vagy katonai repülésben elterjedjenek az elektromos meghajtású gépek, több technikai csodának is történnie kell – mondta a Flightglobal légügyi szaklapnak a Pratt & Whittney amerikai hajtóműgyártó cég alelnöke.
Öt eredménytelen árverezési kísérlet után az árutőzsdén próbálják értékesíteni Romániában azt az utasszállító repülőgépet, amelyet az indiai tulajdonos a javítást végző bákói Aerostar társaságnál felejtett - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Méhek miatt fordult vissza Las Vegasba egy utasszállító gép hétfő délután.
A funchali repülőtér egyike a világ legveszélyesebb légikikötőinek. Ezúttal egy Leedsből érkező járat landolt szerencsétlenül, a gép farokrésze nekiverődött a leszállópályának. Senki sem sérült meg.
A dél-koreai légitársaság elnök-vezérigazgatója szerint nem érkezett segélykérés az ereszkedő gép pilótáitól a baleset előtt, tehát nem történt meghibásodás.
A szombaton szerencsétlenül járt repülőgép túl alacsonyan érkezhetett a leszállópályához, s a farokrésze nekiütődött a repülőteret a tengertől elválasztó falnak, majd leszakadt. Ez okozhatta egyes vélemények szerint a légi balesetet, amelynek mindkét áldozata kínai.