szerző:
MTI

Eltűnt, lelőtt és lezuhant gépek éve volt 2014. Tavaly összesen 970 ember halt meg légi szerencsétlenségekben, szemben az egy évvel korábbi, 251 halálos áldozattal.

Közel négyszer annyian vesztették életüket polgári légi balesetekben a négy súlyos repülőgép-katasztrófa által beárnyékolt 2014-es évben, mint egy évvel korábban – közölte egy német intézet.

Tavaly összesen 970 ember halt meg légi szerencsétlenségekben, szemben a 2013-as 251 halálos áldozattal. Ez évtizedes összehasonlításban a második legmagasabb szám – mondta Jan-Arwed Richter, a hamburgi Jet Airliner Crash Data Evaluation Centre (JACDEC) munkatársa a cég saját adataira hivatkozva.

Legutóbb 2005-ben haltak meg hasonlóan sokan légi katasztrófákban, akkor 1014 ember halt meg repülőgép-balesetben.

Négy súlyos katasztrófa, kettő a maláj légitársaságnál

Tavaly négy olyan katasztrófa is történt, amely egyenként több mint száz halálos áldozatot követelt. Kettő a maláj nemzeti légitársaság, a Malaysia Airlines gépeit érintette: a társaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járata márciusban a fedélzetén 239 emberrel nyomtalanul eltűnt a Dél-kínai-tenger felett. Feltételezések szerint az Indiai-óceánba csapódott a gép, de sorsáról azóta sem tudni biztosat.

A cég egy másik járatát, az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-est júliusban rakétatámadás érte Kelet-Ukrajna felett, a tragédia 298 emberéletet követelt.

Ezzel a Malaysia Airlines egy év alatt két Boeing 777-es gépet vesztett, ami példátlan a légi közlekedés történetében. A két balesetben összesen 537-en haltak meg. A maláj cég a JACDEC által a világ 60 legnagyobb légitársaságának biztonságosságát vizsgáló listáján ezzel a 34-ről a 57. helyre esett vissza. 

Felismerhetetlen roncsok a maláj gép lelövésének helyszínén
©

Decemberben Indonézia felségvizein a – szintén részben maláj tulajdonban lévő – AirAsia légitársaság 8501-es járata a Jáva-tengerbe zuhant, 162 ember lelte halálát. Júliusban pedig 116-an haltak meg, amikor az Air Algeria egy utasszállítója lezuhant Maliban.

Relatíve még jó is a statisztika

Ugyanakkor szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a halálos balesetek számát, illetve az áldozatoknak a teljes légi forgalomhoz viszonyított arányát tekintve "biztonságos" év volt 2014. Mindössze nyolc esetben végződött légi baleset halálesettel tavaly, szemben a 2005-ös 24-gyel. Az Aviation Safety Network nevű adatbázis szerint a 2014-es adat a legalacsonyabb a repülés történetében.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adataiból pedig az derül ki, hogy míg 2009-ben minden másfél millió repülésenként következett be egy, a teljes gép elpusztulásával járó katasztrófa, addig ez a szám 2014 szeptemberében – a két maláj gép tragédiája után – már 4,5 millió volt

Ezek a számok azt jelzik szakértők szerint, hogy az idei évben bekövetkezett katasztrófák a maguk nemében sajátságos esetek voltak, és korántsem jelentik azt, hogy általában véve veszélyesebbé vált volna a repülés.

A JACDEC 30 év baleseteit figyelembe vevő listája szerint egyébként a hongkongi Cathay Pacific a legbiztonságosabb légitársaság a világon, Európában pedig a holland KLM-é a megtisztelő cím.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Puzsér Róbert: A halott felült, és enni kér

Puzsér Róbert: A halott felült, és enni kér

Győri értelmiségiek Borkai távozását követelik

Győri értelmiségiek Borkai távozását követelik

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

LMP: A mai forradalmárok a klímaváltozás ellen tüntetők

LMP: A mai forradalmárok a klímaváltozás ellen tüntetők

Szélsőjobbosok rohamozták meg az Aurórát

Szélsőjobbosok rohamozták meg az Aurórát