373 milliós beruházás kezdődik a Kisoroszi Szigetcsúcson
Civilek aggódnak, a kormányhivatal pedig csak 72 ezer forintért adná ki a részben Natura 2000-es terület fejlesztésének hatástanulmányát.
Civilek aggódnak, a kormányhivatal pedig csak 72 ezer forintért adná ki a részben Natura 2000-es terület fejlesztésének hatástanulmányát.
Az Adrialin arról tájékoztatja több utazóját, hogy inkább ne induljanak el, mert a szállásuk nincs kifizetve – írja a Telex.hu. Mindeközben az oldalon még mindig lehet foglalást intézni.
Védőoltás kell az utazáshoz vagy friss vírusteszt. Eközben Izraelben annyi az új koronavírusos fertőzött, mint a második hullám csúcsán volt Magyarországon.
Ha aktív kikapcsolódásra vágyunk, tele kalanddal, kristálytiszta tavakkal és gasztronómiai különlegességekkel, akkor nem lehet más az úti cél, csakis Stájerország. Magyarországról négy-öt óra alatt találhatjuk magunkat Ausztria zöld szívében, ahol nem számít, hogy gyakorlott túrázók vagyunk vagy esetleg kényelmesebb utazók, mindenki megtalálja az alpesi tájon vagy a borvidéken a hozzá legközelebb álló szórakozást.
A jeges Tisza-tóban esve-kelve, később derékig sárban, a tó közepén pár vékony deszkán egyensúlyozva egy láncfűrésszel: így építették meg lelkes civilek a tó vadonatúj, máris őrülten népszerű látványosságait, két kilátót, amelyek kizárólag a vízről közelíthetőek meg.
A belföldi turizmus helyre rázódott. Júliusban például 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál. Viszont Budapestre nem járnak fel turistáskodni vidékről, ezen változtatni kell.
A gép a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudott felszállni.
A hajó 200 millió fontért talált új gazdára, most pedig bárki kibérelheti, ha van heti körülbelül egymillió fontja, azaz úgy 400 millió forintja.
Közép-Európa első TRIBE szállodája a Kertész utcában fog megnyílni.
Idén már kiképeztek 150 új pilótát, de nem állnak meg itt: év végéig újabb 300 szakemberrel bővül a cég, 2030-ig pedig több ezer pilótát vennének fel.
Több szoba is használhatatlanná vált, hatvan vendéget ki kellett költöztetni. Az épület a korábbi hírekkel ellentétben még nem volt felújítva.
A turisztikai ágazatban 10-15 százalékkal magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. Nagy kérdés, hogy az utószezon mennyire lehet sikeres, és hogy augusztus 20-a környékén hány külföldi érkezik ide.
Nagyszabású célok, rengeteg újrahasznosított eszköz, megújuló energia és minimális nézőszám: a tokiói szervezők szerint az idei olimpia minden eddiginél zöldebb. A kritikusok azonban arra mutattak rá, hogy nagyon nem mindegy, milyen szempontokat nézünk, és ha más indikátorok alapján számoljuk, az elmúlt évtizedek legkevésbé zöld sporteseményei között szerepel a mostani megmérettetés.
Karintia nem a legközelebbi ausztriai célpont, de mindenképpen megéri az a pár órányi plusz a kocsiban, hogy megismerjük Klagenfurtot és környékét. A reneszánsz hangulat, a Wörthi-tó, a fantasztikus kávékultúra, a helyi finomságok vagy éppen a Karavankák hegyvonulatai felejthetetlen élményt nyújtanak, az egyszer biztos.
A Britannia utódhajójaként megálmodott jacht ráadásul jóval többe kerülne annál, mint amire múlt héten írtak ki pályázatot.
Hétfőtől a nem Nagy-Britanniában beoltott EU-állampolgárok is beutazhatnak a szigetországba karanténkötelezettség nélkül.
Várhatóan 5 milliónál több vendégéjszaka lesz ebben a hónapban.
Az év legjobb bringás fejlesztésének választották a Tisza-tavat megkerülő bicikliutat végre lezáró szakaszt, amelyhez vadonatúj kerékpáros hidakat is építettek a tó fölé. Végigtekertük az utat, és le voltunk nyűgözve, bár nem csak a bringaúttól.
A Horvátország felé tartó járaton csak száz forinttal drágább a kávé, mint a balatoni vonaton, sörfronton pedig még egy meglepetésre is rá lehet bukkanni.
Utazást tervez, de nem tudja, hova léphet be oltás nélkül, hol fogadják el a kínai és az orosz vakcinákat, és mely országokban kötelező a maszkviselés? Összefoglaltuk a legkedveltebb európai turistacélpontok beutazási és a járványügyi szabályait, sőt még a fertőzöttségi adatokat is megnéztük, hogy könnyebb legyen a döntés.