„Mindig halálos veszély leselkedett ránk. Jó kaland volt” – Különleges látványosságot építettek a Tisza-tavon
A jeges Tisza-tóban esve-kelve, később derékig sárban, a tó közepén pár vékony deszkán egyensúlyozva egy láncfűrésszel: így építették meg lelkes civilek a tó vadonatúj, máris őrülten népszerű látványosságait, két kilátót, amelyek kizárólag a vízről közelíthetőek meg.
Az egész királyság az én művem. Amikor nekikezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király: a bolond épít ide várat. Én mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el.
Ki tudja, miért, de a Gyalog Galopp idézett monológja jut Kiss Balázs, a Békatutaj túraszervező egyesület egyik vezetőjének eszébe, amikor a Tisza-tó két új, általuk kitalált és létrehozott, kizárólag a vízről megközelíthető kilátójának építési körülményeiről beszél. „Korábban semmi tapasztalatunk nem volt, azt is csak hasraütésre találtuk ki, hogy legyenek mondjuk 9 méter magasak. Hát most gyűjtöttünk jó néhányat” – utal a jégtáblák közt kenuzásra, a jeges tóban való elmerülésekre és a többi nehézségre. Vagy ahogy ő fogalmaz: kalandra.
Ennek nincs más módja
Olyan kilátótornyokból, mint amilyeneket június végén átadtak a Tisza-tavon, nincs túl sok az országban: a két torony csak a vízitúrázók és vízi járművel közlekedők számára érhető el a koordináták ismeretében, mert a tó közepén állnak. Az egyik, a Fattyúszerkő nevű egy szárazulaton, a másik, a Bölömbika viszont konkrétan a vízben, egy hatalmas nádasban megbújó öböl közepén áll – ennek alsó szintje kilátóktól meglehetősen szokatlan módon egy csónakkikötő, így az ember a kenujából rögtön a kilátóba léphet át. Ilyenből talán nincs még egy az országban.
A két torony alig több mint egy hónapja látogatható, de máris elképesztően népszerű; volt már olyan, hogy pont a Békatutajjal vízitúrázók nem tudták megnézni a Fattyúszerkőről a kilátást, mert épp annyira sokan voltak ott, hogy teljesen megtelt a kikötője. De amikor mi béreltünk kenut Poroszlóban, és a bérbeadó arról érdeklődött, merrefelé tervezünk evezni, a válaszra, hogy „a két új kilátóhoz”, közölte, ha annyi százasa lenne, ahányan ezt felelik, mostanra már gazdag lenne. „Minden csoda három napig tart, biztosan alábbhagy majd a lelkesedés, de persze nagyon örülünk, hogy ennyire népszerűek. Hiszen hozzánk nőttek” – mondja Kiss Balázs.
A két kilátó építésének legtöbb munkafolyamatában ugyanis a leginkább túravezetőket, természetjárókat tömörítő Békatutaj és a tagság baráti köre is részt vett valamilyen formában, a faanyag átvételétől, festésétől, a tó közepére juttatásától az építésen át a láncfűrészes átadó ünnepélyig, akiket pedig korábban nem ismertek valamilyen természetjáró társaságból, a munka végére azokkal is jóban lettek – siet leszögezni Kiss Balázs. „Mi ezt az egész, több mint féléves melót kalandnak éltük meg, de aki nem ilyen beállítottságú, az általában egy napot töltött munkával, és aztán inkább nem jött többet, mert szembesült vele, hogy itt tényleg szó szerint nyakig sáros leszel, vagy átfagysz a jeges vízben állva, és nincs hová menni felmelegedni. Ráadásul mindennap egy óra volt egyáltalán kijutni a munkaterületre, és nincs olyan, hogy valamit a parton felejtettél. Én általában úgy értem haza este hat-hét körül, hogy otthon még elkezdtem valamit, de abba már belealudtam. Nagyon jó időszak volt.”
Hajdú Dániel és a Békatutaj többi vezetője alapgondolata az volt, hogy jó lenne újraépíteni a Tisza-tó régi, főképp madárlesként használt kilátóit, amelyeket még a nemzeti park hozott létre, de egyre elhanyagoltabbak lettek az évek során. Ők szívesen karbantartották volna akár teljesen ingyen is, de annak idején nem sikerült megegyezni az egyik turisztikai szervezettel. Mivel mára a kilátok már le is omlottak, mindenképp szerettek volna tenni valamit. „Végül az Aktív Magyarországért terv keretein belül adtunk be nyertes pályázatot a két kilátóra” – emlékszik vissza Kiss Balázs.
A két kilátóra mindenestül 35 millió forint jutott, ami kormányzati beruházások esetében nagyjából a kerekítési összegnek felelne meg, de a Békatutajnak elég volt, pláne, hogy rengeteg önkéntes munka is van a tornyokban. „Utánanéztünk a lehetőségeknek, és arra jutottunk, hogy ezt nem nagyon lehet máshogy csinálni. Legfeljebb az került szóba, hogy a faanyagot lehetne akár helikopterrel is szállítani a helyszínre, de azzal sem csak a pénz volt a gond, hatalmas macera lett volna. Nagy hajóval pedig nem lehet megközelíteni a területet.”
A kilátókat ugyanis meg kellett építeni még időben ahhoz, hogy ne zavarják az építkezéssel a Tisza-tó ezernyi madárfajának költési időszakát, ami azt jelenti, hogy a munka jelentős része télen zajlott. A Tisza-tó pedig mesterséges tó, hivatalos nevén Kiskörei-víztározó, amelyet elvileg nem strandolásra és kajakozásra hoztak létre, hanem a Tisza szabályozására, így aztán valóban úgy is működik, mint egy víztározó: télen leeresztik, így egy-másfél méterrel csökken a nyáron sem túl magas vízszint, azaz a part közelében mocsár jön létre, máshol csak egy kisebb vízréteg marad. „Ott van a vízben tizenhat talajcsavar a fém összekötő gerendákkal, és oda daru nem tud bemenni. Állunk a tizenöt centi széles acélszelvényeken, két ember fogja a fát, a harmadik meg egyensúlyozva vágja bele a nyílást a láncfűrésszel. Ezt csak így lehet csinálni, ennek nincs más módja.”
Megbecsült emberek lettünk
A két kilátó hangulata tényleg utánozhatatlan: már eleve ad valami misztikusságot az egésznek, hogy meg kell küzdeni érte: nemhogy autóval leparkolni mellette nem lehet, de még a szilárd talajt is el kell hagyni miattuk, és utána a vad vízen, nádtól, a fák ágain szárítkozó kormoránoktól, a sekély vízben ácsorgó szürke gémektől körülvéve, a fejünk fölött köröző héjákat nézve kell megkeresni a tornyokat. Az igazi élmény, ha mindehhez még az evezés is hozzájön, hogy a végén jutalomnak tűnjön a cél elérése, és a Békatutaj is azt gondolta, biztosan főképp a vízitúrázók használják majd desztinációnak a kilátókat, hogy kinyújtóztassák a lábukat és végignézzenek a tavon olyan perspektívából, amire eddig nem volt lehetőség, de valójában rengeteg motoros járművel is érkeznek a turisták; ott jártunkkor jóval többen közlekedtek gépi, mint kézi meghajtással.
A június végi átadóig novembertől vezetett a munka, akkor érkezett meg pár kamionon egy nagy rakás fa, hogy aztán Hajdúék azzal szembesüljenek, késő ősszel, a tél elején valahogy nemigen szárad olyan gyorsan a fa, mint kéne neki. Ezt aztán megoldották némi fűtéssel és ipari ventilátorral. Nem mintha utána egyszerűbb feladat lett volna eljuttatni a tó közepére a több tonnányi, 25 köbméternyi fát, a legmodernebb csúcstechnológia helyett ladikkal, meg egy csörlővel, amivel a mocsaras 60-80 méteren kellett a csónakig eljuttatni a fát, aztán kézzel bepakolni annyit, amennyit a ladik elbír, bemenni vele a helyszínre, kézzel kipakolni, és újra, és újra, és megint újra.
Aztán jött a jeges ár. Ilyen kábé huszonöt évente egyszer van, hát miért ne pont most jött volna
– emlékszik vissza Kiss Balázs. „A fa meg nem volt lekötve, féltünk, hogy elviszi a víz, úgyhogy be kellett mennünk. A Fattyúszerkő helye felé tudtunk haladni motorcsónakkal, amíg törte a jeget, de egy idő után elakadt, a jég meg túl vékony volt ahhoz, hogy egy ember biztonságosan rálépjen; végül Dani kötélbiztosítással négykézláb kimászott, és lekötötte a fát. A Bölömbika helyszínére viszont nem tudtunk motorcsónakkal menni, úgyhogy kipróbáltunk egy új dolgot: korábban egyikünk sem kenuzott még jégtáblák között. Ez volt az egyik legkülönlegesebb élmény.”
Kiss Balázs ugyanakkor hozzáteszi:
Januárban is fürödhető a Tisza-tó, csak nem olyan a hangulata. Mindannyian beleestünk legalább egyszer.
Amikor először merültem el benne, mindenki fölém hajolt, hogy akkor hívják-e a mentőt, de valójában semmi komoly nem történt. Kértem egy kölcsönpulóvert, és aznap abban voltam.” Arról is mosolyogva mesél, hogyan esett le mellettük a gerenda végéről a negyven kilós, éles fémdarab, és fúródott be fél méter mélyen az iszapba. „Gyakorlatilag mindig halálos veszély leselkedett ránk.”
„Tavasszal volt olyan, hogy mellig érő vízben állva kellett fűrészelni, miközben a vállamon kábé négyezer szúnyog volt. Néha a fejem fölé emeltem a láncfűrészt, és elmerültem, hogy a szúnyogok elmenjenek, aztán folytattam tovább. Szóval csupa extra kalandunk volt. De amikor már elkészült a tornyok első szintje, onnan már jó messzire el lehetett látni, és ebédszünetben felmásztunk, és hallgattuk a madárcsicsergést és a békakuruttyolást, éreztük, hogy jó úton járunk.”
Ráadásul nemcsak, hogy minden érintett hivatal – a nemzeti park, a vízügy, a helyi polgármesterek – támogatták őket, hogy több helyi segített az építésben, és hogy 15 helyi szolgáltató segít a jövőben a karbantartásban, Kiss Balázs még arról is beszámol, hogy volt olyan helyi tisztségviselő is, aki korábban sosem szimpatizált a Békatutajjal, de most megváltozott a véleménye. „Jól esik, hogy attól, hogy letettünk valami kézzel foghatót, hirtelen megbecsült emberek lettünk itt.”
A Fattyúszerkő kilátó a Poroszlói medence északi csücskében áll, a Poroszlói Kis-Tiszán evezve közelíthető meg Poroszló felől (a koordinátái: 47°37'24.00"É, 20°39'58.55"K), a Bölömbika pedig vele átellenben, a Poroszlói medence délnyugati csücskében, a Ravasz-hátnál áll, és szintén a Poroszlói Kis-Tiszán, csak épp Poroszlótól délnek haladva közelíthető meg (koordinátái: 47°36'13.41"É, 20°38'34.32"K). Mindkét kilátó a közelben fészkelő madarakról kapta a nevét, de a nemzeti parkkal egyeztetve olyan helyeken épültek meg, ahol nem zavarják a populációt. „Szerintem jól sikerültek, és a visszajelzések is jók” – mondja Kiss Balázs. „Amikor először kimentünk a Bölömbika helyére kenuval, elképzeltük, milyen lesz, ha majd kinyílik a tündérfátyol, és mindenütt az lesz majd a torony hátterében. És pont így lett. Pont olyan szép, mint amilyennek elképzeltük.”
A Tisza-tó másik újdonságáról, a tó körüli kerékpárútról és az azt lezáró új, az év bringás fejlesztésének megválasztott kerékpárútról ebben a cikkben írtunk:
Több van az év kerékpárútjában, mint ami elsőre látszik
Az év legjobb bringás fejlesztésének választották a Tisza-tavat megkerülő bicikliutat végre lezáró szakaszt, amelyhez vadonatúj kerékpáros hidakat is építettek a tó fölé. Végigtekertük az utat, és le voltunk nyűgözve, bár nem csak a bringaúttól.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Több van az év kerékpárútjában, mint ami elsőre látszik
Az év legjobb bringás fejlesztésének választották a Tisza-tavat megkerülő bicikliutat végre lezáró szakaszt, amelyhez vadonatúj kerékpáros hidakat is építettek a tó fölé. Végigtekertük az utat, és le voltunk nyűgözve, bár nem csak a bringaúttól.
Csak a vízen lehet megközelíteni a Tisza-tó két új kilátóját
Csónakkal, kenuval vagy SUP-pal lehet megközelíteni őket.
