Új presszóhálózat a hazai vasútállomásokon
Új vendéglátó egységek – pékség és kávézó üzletek – nyílnak a GySEV magyarországi vasúti állomásain eXpresszó néven. A franchise rendszerben kiépülő hálózat első tagja a soproni pályaudvaron üzemel.
Új vendéglátó egységek – pékség és kávézó üzletek – nyílnak a GySEV magyarországi vasúti állomásain eXpresszó néven. A franchise rendszerben kiépülő hálózat első tagja a soproni pályaudvaron üzemel.
Egyiptom budapesti nagykövete arra szólította fel a magyar hatóságokat, hogy az országával kapcsolatos érvényben lévő utazási figyelmeztetést függesszék fel.
Már csaknem minden utas hazaérkezett a Best Reisen utazási iroda károsultjai közül. A QBE biztosítóhoz eddig 480 kárbejelentés érkezett azoktól, akik már nem tudtak elutazni, és még mintegy 250 bejelentésre számítanak - mondta Dénes Attila, a QBE Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatója hétfőn.
A német külügyminisztérium szerint már Egyiptom védett üdülőövezeteit sem tanácsos felkeresni.
A Külügyminisztérium nem javasolja az utazást Egyiptomba, kivéve a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utakat.
Tizes listát állított össze egy honlap azokról, amik a legjobban idegesíti az utastársakat a repülőn.
Újabb képekkel jelentkezett a férfi, akit barátnője kézenfogva "vezet" a világ különböző tájaira.
A brit lap fővárosunkat, a vidéki Angliát és Palma de Mallorcát választaná úti célnak.
Kétszáz kilométerre fekszik Prágától egy meseszép barokk városka, Olmütz, ahová már csak azért is érdemes ellátogatni, mert a településnek magyar vonatkozásai is vannak.
Büdös pelenkák, túl sok parfüm, az ülés rugdosása – Önt mi zavarja leginkább a repülőn?
Az iPhone-tulajdonosok itthon és külföldön egyaránt könnyen foglalhatnak kedvezményes szállást vagy válogathatnak akciós utazások között a Szállás Outlet alkalmazásával.
A Best Reisennek 90 napja maradt arra, hogy megegyezzen a hitelezőkkel, ellenkező esetben megkezdődik a felszámolása.
Végtelen utak, túlértékelt masszás és egy alternatív Siófok - legyen szó borotválásról vagy közlekedési morálról, Nepál még az utolsó pillanatokban is képes meglepetéseket okozni. Nepál és Tibet hétköznapjait bemutató sorozatunk utolsó része következik.
A Jobbik határozati javaslatot terjeszt be az Országgyűlés elé a rendszeresen sportoló tanulók utazási kedvezményéről.
Egy évig kell járni a világot, amiért százezer dollár üti majd a szerencsés markát. A feltételek a szokásosak: írni, videózni, fotózni kell az élményekről. a jelentkezési határidő szeptember 15.
Közel 100 százalékos telítettséggel közlekednek a Volánbusz Zágrábba és Ljubljanába induló járatai, nagyobbra is kellett cserélni a járműveket.
Hogyan és mibe pakoljunk, hogy tökéletes legyen az utazás. Pakkmustra, és csomagolás szakértői segítséggel.
Elsőként akar evezős csónakkal végighaladni az Amazonas teljes hosszán egy brit-holland páros, amely szeptemberre tervezi a piranhákkal, banditákkal és betegségekkel is számoló túrát.
A külföldi utazás előtt hat héttel érdemes felkeresni az oltóközpontokat azoknak, akik a mediterrán, az ázsiai vagy az afrikai országok valamelyikébe utaznak - mondta el Jelenik Zsuzsanna főorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az interneten foglalt vendégéjszakák összesített értéke 2012-ben 58 milliárd forint volt Magyarországon, a teljes nettó szállásdíj bevétel csaknem fele - közölte az eNET szerdán az MTI-vel egy friss felmérésre hivatkozva.