Egy kicsi, de szörnyen idegesítő változtatás jöhet a Facebook Messengerbe
A Facebook által remélhetőleg csak tesztelt újítás értelmében nem látjuk azonnal, hogy a másik elolvasta-e már üzenetünket.
A Facebook által remélhetőleg csak tesztelt újítás értelmében nem látjuk azonnal, hogy a másik elolvasta-e már üzenetünket.
hvg.hu
Jó pár próbaváltozat után megérkezett az androidos WhatsApp Business, a vállalkozások üzenetküldője.
hvg.hu
A Trend Micro kiberbiztonsági cég szakemberei szerint a Digmine egy vírus, ami különböző bővítményeket tölt le a gépre, hogy aztán leterhelje a számítógép processzorát. Ráadásul minden facebookos ismerősnek üzenetet küld.
hvg.hu
Már 25 év telt el azóta, hogy Neil Papworth, aki akkor szoftverfejlesztőként a Vodafone-nak dolgozott, elküldte az első szöveges üzenetet kollégájának.
hvg.hu
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Facebook már sportot űz a Snapchat minden egyes funkciójának lemásolásából, most például a Messengerre került egy "játék" a riválist koppintva.
hvg.hu
Az asztali gépekre szánt Skype fiatalosabb lett, az üzenetküldő alkalmazásoka hasonlít, ami egyszer már nagyon nem jött be, de talán számítógépen igen. Mindenesetre már ki lehet próbálni, soroljuk az újdonságokat.
hvg.hu
Nem csillapodik a verseny a legnépszerűbb üzenetküldő szolgáltatások között. Ezúttal a Viber újított. Nagyon úgy tűnik, hogy egyszerre zajlik két folyamat: miközben a hozzászólásrendszerek chatesednek, a chatfelületek kommentesednek.
hvg.hu
Hosszú hónapok óta idegesíti felhasználók tömegeit a Facebook Messenger alkalmazásban lévő felső sáv. Úgy tűnik, a Facebooknál is belátták, hogy a “Napom” funkciót nem feltétlenül kell abban a formában erőltetni.
hvg.hu
Napokon belül mindenki számára elérhető lesz a YouTube mobilos alkalmazásában az a funkció, amin keresztül cseveghetünk és videót is küldhetünk egymásnak.
hvg.hu
Egy rejtett kódot fedeztek fel a legújabb iOS-es WhatsAppban, ami jelzi, a fejlesztők felfigyeltek a felhasználók egyik régi óhajára.
hvg.hu
Egy hackercsoport magára vállalta a hétfőn többek számára teljesen használhatatlanná vált, de még kedden is akadozó Skype támadását. Azt mondják, miattuk volt gond a szolgáltatással.
hvg.hu
Apró módosítások sorával letisztultabbá és szerintünk kényelmesebben használhatóvá tette a Facebook a Messenger alkalmazást. Kicsit persze szokni kell.
hvg.hu
A WhatsApp egy nagyon egyszerű, de mindenkinek hasznos funkciót kezdett tesztelni, amit sajnos más üzenetküldők nem tudnak.
hvg.hu
Mintha a bolygónk minden lakosa üzenetekkel bombázta volna egymást szilveszterkor: elképesztő statisztika érkezett a WhatsApptól.
hvg.hu
Két hónapig ingyen ki lehet próbálni, és utána sem drága megfizetni a teljes láthatatanságot.
Papós Tamás
Milliók használják az ingyenes üzenetküldő szolgáltatást, a WhatsAppot, amely folyamatosan javul, új funkciókkal bővül.
hvg.hu
Az alábbiakban megmutatjuk, hogy miként tehetjük még gördülékenyebbé a WhatsApp használatát.
hvg.hu
A Microsoft kísérleti laboratóriumából kikerült alkalmazás ugyan nem fogja forradalmasítani az üzenetküldést, de mindenképpen egyedülálló, szórakoztató a maga nemében.
hvg.hu
Imponáló felhasználói számok derültek ki a WhatsApp-pal kapcsolatban.
hvg.hu
Bármilyen hosszú személyes üzenet küldhető mostantól a Twitteren.
hvg.hu