Színes apróság: itt az új Renault Twingo
A Smart ForFour testvérmodelljének a külcsínje nem sokat változott, de a technika persze modernebb lett.
A Smart ForFour testvérmodelljének a külcsínje nem sokat változott, de a technika persze modernebb lett.
A teljesen új fejlesztésű elektromos személyautóból hamarosan évi 100 ezer példányt kívánnak legyártani.
A lengyel autógyártás apró gyöngyszeme nemcsak Európában, hanem a világ másik felén is megpróbált sikeres lenni.
Ebből a szupererős kivitelből nagyon keveset gyártottak, így alaposan meg is kérik a jó állapotú példányok árát.
Ennek az 50-es években született városi kisautónak a tesztelések során egészen elképesztő próbákat kellett kiállnia.
Az erősebb motor a szuperkönnyű kasztnival kombinálva remek párosnak ígérkezik.
A második generáció az Audi A1-esből hamarosan bemutatkozik, annyi már most kiderült, hol. És van még egy figyelemre méltó részlete az üzenetnek.
A BMW boszorkánykonyhájában ismét valami nagyon izgalmas új recepten dolgoznak. Némi kínai segítséggel.
Ez a kisautó leginkább már csak a vonalvezetését illetően hasonlít a normál Fiat 500-asra.
Az egyik legnépszerűbb francia kisautó következő kiadása igen komoly technikai fejlesztéseket fog felvonultatni. Remélhetőleg elérhető áron.
Ebben az apró francia villanyautóban nagyon komoly erő és versenypotenciál rejtőzik.
Ennek a parányi méretű japán járgánynak abszolút nem bonyolították túl a dizájnját.
Ezúttal végre nem csapdostak rá folyton a dizájnerek kezére a Nissannál: a Micra külcsínje és belseje még sohasem volt olyan menő, mint most. De ezen túl vajon jó autó-e a franciáknál készülő városi járgány?
A Renault közutakra szelídített B-csoportos raliautója elképesztően ritka, főleg jó állapotban. Ez indokolja az esetünkben igen komoly eladási árat.