A vizsgálat fókuszába nem az került, hogy vajon mit beszélt a külügyminiszter Szergej Lavrovval az uniós tárgyalások szünetében, hanem az az egyelőre nem alátámasztott állítás, hogy lehallgatták.
„A NER épp ezzel ismerte be, hogy igen, tényleg titkosszolgálati eszközökkel figyel meg újságírókat (évekkel a Pegasus-botrány után is), és az így készült felvételekkel habozás nélkül kész visszaélni is” – véli az oroszország szakértő.
Korábban többek közt Azahriah, Sisi, Dé:Nash, az Ivan and the Parazol, Mehringer Marci, Pajor Tamás, Co Lee és a Hétköznapi Csalódások nevével hirdették a választás előtt két nappal tartott rendezvényt.
A feszült légkör ellenére óvatosan optimista a békés hatalomátadás ügyében Hettyey András, az Andrássy Egyetem docense. Az, hogy Orbán egyáltalán kampányol, azt támasztja alá, hogy aggódik a kimenetel miatt, írja a Times. A Magyar Pétert kifigurázó képregény alkotója is úgy gondolja, hogy főként az ellenzék hívei veszik a füzetet, mert jót nevetnek rajta. Az iráni háború rávilágít, mi van akkor, ha tehetségtelen populisták előretörnek, de képtelenek jó döntésekre – figyelmeztet a Spiegel vendégszerzője. Az Economist szerint Trumpnak nincs olyan választási lehetősége, amellyel véget vetne a háborúnak. Témák és vélemények a világsajtóból.
Miközben a Washington Post arról írt, hogy Szijjártó Péter gyakorlatilag élőben tájékoztatja az oroszokat az uniós tárgyalásokról, a témán dolgozó magyar újságíró Panyi Szabolcsról hangfelvételt közölt a kormánypárti Mandiner, amelyben Szijjártó Péter állítólagos lehallgatásáról van szó.
A magyar miniszterelnök több bírálója is attól tart, hogy Orbán csapdát állított az Európai Uniónak, az meg gyanútlanul belesétált, lényegesen javítva ezzel Orbán választási esélyein. A hiba az volt, véli Jamie Dettmer külpolitikai szerkesztő, hogy a többiek összeálltak ellene a múlt heti csúcson.
A nyugdíjkorhatár emelése, a járulékfizetés növelése, a Nők 40 szigorítása – egyebek mellett e javaslatok szerepelnek az OECD-nek a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára tett javaslataiban, amelyeket a kormány felkérésére készített el, de fiókban maradtak. Magyar Péter is erre a tervre utalhatott március 15-én – valójában Orbánhoz hasonlóan ő is beérné apró korrekciókkal a kivéreztetett rendszerben.
Megtámadták Radnai Márkot és Márki-Zay Pétert is, Orbán Hódmezővásárhelyen, a CPAC-en és a Patriótánál járt, egyre keményebb nyomás alatt van a DK, hogy lépjen vissza. Trump lassan az iráni atomreaktorokat lőné, ami amúgy háborús bűn. Ja, meg volt egy remek autóverseny is a hétvégén. Ez a HVG napindító hírpodcastja.
Olyan hangosan kiabáltak a rendszerváltást követelők Orbán eheti turnéjának utolsó állomásán Hódmezővásárhelyen, hogy rájuk kellett küldeni a kormánypártot támogató résztvevőket, akik próbálták náluk hangosabban kiabálni, hogy „hajrá, Fidesz!” A miniszterelnök ismét nem volt hajlandó találkozni Márki-Zay Péterrel, a helyi polgármester pedig teával várta, bár egy nappal korábban megszervezett egy „Fidesz-búcsúztatót” is pontosan ott, ahol Orbán és Lázár másnap beszédet mondott. Helyszíni riportunk a kormánypárt kampányrendezvényéről.
Sőt arról is, hogy Orbán Viktor választási győzelme esetén puccsra szólítanak fel ellene egyes ukrán vezetők. Utóbbi újdonság az ilyen kamuvideókat terjesztő orosz titkosszolgálati kötődésű bothálózattól.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: vándorcirkusz, rendszerbontó, téglarakás, WC-gate, boxer.