Hónapokig tartó bizonytalanságnak véget vetve Silvio Berlusconi szombaton hivatalosan bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván a parlamenti választásokon.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem változtat a kettős tagság intézményén, és felszólítja mindazokat, akik a párt országos választmánya által meghatározott irányvonalat, szövetségi politikát és kormányzati szerepvállalást nem fogadják el, ne belülről bomlasszanak, hanem távozzanak önként a pártból.
Gyanúsnak találta egy idős osztrák nő, hogy nem szerepel a választásra jogosultak jegyzékében, így felkereste a hivatalt, ahol arról tájékoztatták, néhány hónappal ezelőtt elhunyt.
Pánikot keltett a pénteki olasz sajtó szerint a tavaszi választásokra készülő pártok között Giorgio Napolitano államfő bejelentése, amely szerint az örökös szenátor Mario Montit nem lehet miniszterelnöknek jelölni. Napolitano szavai meghökkentették az egész olasz politikát, bal- és jobbközépet és centrumerőket egyaránt - írta az olasz sajtó.
A Fideszt a választásokon kell, és lehet is legyőzni, ezét nem a bojkotton kell gondolkodni - írja Mesterházy Attila, az MSZP elnöke vasárnapi közleményében. A politikus szerint óriási hiba, hogy a Fidesz az EU-t teszi felelőssé a saját hibáiért.
Hivatalosan kihirdette kedden az október 28-án Ukrajnában megtartott parlamenti választás végeredményét a központi választási bizottság a Holosz Ukrajini című lapban, kivéve öt "problémás" egyéni választási körzetet.
Ukrajnában a pártlistás szavazatok alapján a kormányzó Régiók Pártja alig több mint öt százalékkal vezet a Julija Timosenko mögött álló Egyesült Ellenzék-Batykivscsina előtt. Az egyéni választókörzetek eredményei viszont még nagyon bizonytalanok, folyamatosan változnak a központi választási bizottság honlapján.
A Political Capital szerint a technikai korrekciók mellett valós problémákat is megoldhat az a módosító csomag, amelyet kormánypárti oldalról nyújtottak be kedden a választási eljárási törvény tervezetéhez. Az intézet elemzésében kiemelik egyebek mellett azt, hogy nem lehetne majd levélben regisztrálni az itthoniaknak, maradhat a boríték, de nem is tennék kötelezővé, valamint nem kellene bejelenteni az aktivistákat.
Nem valódi, úgynevezett "fantomeredményeket" küldött be több választási körzet is a számítógépes rendszerbe a vasárnapi ukrajnai parlamenti választások után - közölte az ukrán központi választási bizottság.
Bajnaiék egyesületként nem indulhatnának a választásokon, egy nagytelepülés jegyzője akár hónapokat is az utcán tölthet, hiszen személyesen kellene felkeresnie a választókat, hogy a regisztrációról tájékoztassa őket - többek között ezt tartalmazza az a 60 oldalas javaslatcsomag, amellyel a fideszesek módosítanák a választási eljárási törvényt. Az alkotmányügyi bizottság ülése kedd délelőtt botrányba fulladt, estére pedig újabb előterjesztéssel készülnek a kormánypártok. A parlament honlapjára még nem került fel a csomag, de a hvg.hu már szemezgetett belőle.
Ugyanabban a választókerületben indul a decemberi parlamenti választásokon a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy két jelképes alakja: Markó Attila, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt nem jogerősen elítélt államtitkár és Sánta Imre református lelkész, a kollégium visszaállamosítása elleni megmozdulások szervezője.
Szó sincs 3,5-4 millió potenciális bizonytalan választóról, egy részük ugyanis sosem megy el választani, ráadásul a regisztráció még a részvételt fontolgatókat is az átlagnál jobban visszatartja a szavazástól - írja a Republikon blog.
Még az idén feloszlatja a parlament alsóházát, és előre hozott választásokat írhat ki Noda Josihiko japán kormányfő - közölte Maehara Szeidzsi gazdasági miniszter vasárnap.
Megkezdődtek vasárnap délelőtt a választások Galíciában és Baszkföldön, eredményük befolyásolhatja Mariano Rajoy spanyol kormányfő további politikai sorsát.
Levélben tiltakozásra szólítja fel az embereket a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), mert szerintük diszkriminatív a még el nem fogadott választási eljárásról szóló törvény, amely szerint a választási mozgóurnát is csak személyesen lehet kérni.
Kormányalakítási megbízatást kapott szerdán a grúz államfőtől Bidzina Ivanisvili, aki egy ellenzéki koalíciót vezetve megnyerte az október elsejei parlamenti választásokat.
A Milo Djukanovic vezette kormánypárt győzött a vasárnapi montenegrói előrehozott választásokon a szavazatok több mint 90 százalékának összesítése szerint.