Jóval több utasa volt, mégis növelte veszteségét a Wizz Air
A bevétel elérte a kétmilliárd eurót, ám ez sem volt elég a nyereséges működéshez.
A bevétel elérte a kétmilliárd eurót, ám ez sem volt elég a nyereséges működéshez.
hvg.hu
Elkészült a világ legértékesebb márkáinak listája: az Apple verhetetlennek tűnik, a techszektor egyébként is erős, és alig találni olyan nagy céget, amely ne tudott volna erősíteni az eggyel korábbi listához képest.
hvg.hu
Berekesztette a makói üzem vezetése a bértárgyalásokat, és egyoldalú ajánlattal állt elő. A Makói Gumiipari Szakszervezet szerint ez köszönőviszonyban sincs a követeléseikkel, de a munkavállalók döntik el, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát. Ha nem, akkor jön a sztrájk.
hvg.hu
Budapest már Tarlós István idején sem tudott mit kezdeni a HÉV vonalaival, ezért a magyar állam, konkrétan a MÁV 2016. november 1-én átvette a fővárosi gyorsvasúti rendszer üzemeltetését. Az ezt követő öt évben semmit sem fejlődött a HÉV-üzem, és most úgy néz ki, hogy még legalább tíz évig velünk maradnak a jelenlegi HÉV-vonalak, és az ott közlekedő járművek is, miközben pár milliárd már így is elment a semmire.
Kengyel Kristóf
Pénteken jelenthetik be a tömeges leépítést a Twitternél.
hvg.hu
Alaposan bepótolták a kamatemelést november elején azok a bankok is, amelyek még nem reagáltak az MNB legutóbbi lépéseire. Ennek hatására a lakáshiteleknél egyre gyakoribb a 10 százalék feletti kamat, a személyi kölcsönöknél pedig mind több nagybanknál találkozni 20 százalékot is meghaladó ajánlatokkal.
Bank360.hu
A versenyképesség nem elsősorban a munkaerő olcsóságából, hanem jóval inkább a termelékenységéből fakad. A kormány viszont nem a termelékenységre, hanem a feldolgozóipari multikra önti a pénzt, amivel konzerválja a kedvezőtlen gazdasági szerkezetet, és a Nyugat-Európához képest alacsony bérszintet. Ehelyett az oktatásra kellene költeni – írja elemzésében a GKI.
hvg.hu
Nyílt levelet írt Balaicz Zoltán a Posta vezérigazgatójának.
hvg.hu
Visszaengedik Donald Trumpot a Twitterre? A szólásszabadság korlátok nélküli otthona lesz a platform, miután Elon Musk megvásárolta, vagy az anarchia és a szélsőjobboldal játszótere? Megpróbálnak-e a Twitterről beavatkozni a következő választásokba? Fizetni kell majd érte? Ezek a kérdések foglalkoztatják a techvilágot és a befektetőket is, mióta Muské lett a Twitter, miközben többek szerint a legfontosabb kérdés inkább az kellene hogy legyen: van egyáltalán fogalma Musknak arról, hogy mibe vágott bele?
Sztojcsev Iván
Több százezer embert érint a Csengcsou város egyik ipari parkjában szerdán bevezetett járványügyi korlátozás. A lépés komoly nehézségeket okozhat az Apple számára is, mivel itt áll a világ legnagyobb iPhone-gyára is.
hvg.hu
Reggel fél nyolckor nyitották a regisztrációt, de nem sokkal később már kiírták, hogy felfüggesztik, mert kimerült a keret.
hvg.hu
A debreceni BMW-gyár építkezésére érkező "pakisztáni, török, meg ki tudja milyen" külföldi vendégmunkások miatt aggódik a DK-s Varga Zoltán.
hvg.hu
Már nem kapnak sokmilliós adományokat cégektől.
hvg.hu
Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a Vállalkozások regionális munkaerő támogatását.
hvg.hu
Teljesen átalakítaná a magyar kockázati tőkepiacot Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, ám a szakma legalábbis szkeptikus a tervekkel kapcsolatban, mivel attól félnek, a politika megint felülírja a piaci realitásokat.
Csak üzemanyagkártyával rendelkező céges ügyfeleket várnak azokra a kútjaikra, ahol bevezetik az új működési modellt.
hvg.hu
A Tesla-vezér szerint a közösségi médiaportál vezetősége eddig félrevezette őt.
hvg.hu
Drágult a nyersanyag, az energia és a munkaerő is, ráadásul az infláció is hasít.
hvg.hu
A testület nem biztos abban, hogy a támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.
hvg.hu
A korlátozás december 31-ig van érvényben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI