#vendégmunkás


Egyszerre szólhat az ellenzéknek és a saját szavazóknak az új vendégmunkástörvény
 

Egyszerre szólhat az ellenzéknek és a saját szavazóknak az új vendégmunkástörvény

Bár jóval bővebb, érdemben csupán néhány pontban különbözik a tavasszal beadott, illetve a jelenleg érvényben lévő szabályozástól az a tervezet, amit kedden benyújtott a kormány a parlament elé vendégmunkástörvényként. A tervezettel inkább politikai célja lehet a Fidesznek, hiszen egyszerre próbálják kifogni az ellenzéki vitorlákból a szelet és megnyugtatni a saját választóikat.

Kacskovics Mihály Béla-Gyenes Réka Kacskovics Mihály Béla-Gyenes Réka











És akkor a kormány Gyere ide, Takarodjra keresztelte el a vendégmunkásokat
 

És akkor a kormány Gyere ide, Takarodjra keresztelte el a vendégmunkásokat

Nyáron még úgy voltak vele, hogy kellenek a vendégmunkások, most már úgy, hogy ebben a formában mégse, csak hát az indok maradt ugyanaz. Újságírók állították, hogy megkapjuk a befagyasztott EU-s pénzeket, mire az EU azt állította, hogy nem. Durván nőtt az államháztartási hiány, emelte is Varga Mihály a hiánycélt – meg a nyugdíjakat is. Kihirdették, mennyi lesz a palackok visszaváltási díja, de ezt már korábban is tudtuk, aztán azt is bejelentették, mennyiért veszi majd meg a napelemesek áramát az állam, de azt is tudtuk már. Amit viszont még kevesen tudtak: nincs megfelelő infrastruktúra, amelyen szállítani tudnák az árut a betelepülő akkumulátorgyáraknak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Úgy tűnik, a Fidesz hosszú idő óta először megijedt valamitől
 

Úgy tűnik, a Fidesz hosszú idő óta először megijedt valamitől

Előjel nélkül, hirtelen, és szokatlan módon jelentette be a kormány csütörtök este, hogy visszavonja a még életbe sem lépett vendégmunkástörvényt, és egy szigorúbbat ír helyette. A döntés nagy eséllyel inkább politikai, semmint gazdasági: úgy tűnik, miközben közelednek az EP- és önkormányzati választások, egyre inkább a kormányra ég az általános akkugyár- és vendégmunkás-ellenes hangulat. Kommunikálni jól lehet majd a szigort, miközben a kormány a jelenlegi hírek szerint továbbra is oda és annyi vendégmunkást engedhet majd, ahova és amennyit akar.

Rovó Attila Rovó Attila




Révész Sándor: Türelem gettót terem
 

Révész Sándor: Türelem gettót terem

A bevándorlókra építő bevándorlásellenes kormánynak nincs és nem is lehet más célja, minthogy hermetikusan elzárt gettók képződjenek és növekedjenek nagyra az országban. Ezekben éljen az egyre kevesebb munkás jellegű munkavállaló egyre jelentékenyebb része. Vélemény.

Révész Sándor Révész Sándor