Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A kormány legszívesebben azt írná a törvénybe, hogy a vendégmunkás nem jöhet ide. Pont. Ezt azonban nem teheti meg, így kénytelen engedményeket tenni. Vélemény.
Annak, hogy – minden látszat ellenére – fejlett, jóléti társadalomban élünk, ára van, a demográfiai adatok világosan jelzik, hogy ha egy társadalomnak van lehetősége és ideje mérlegelni, hogy gyermekszüléssel és -neveléssel töltse el az életét, vagy korlátozza ezen tevékenységet a számára megfelelő szintre, akkor a reprodukciós rátát 2 alatt tartja. Azaz nem nő a népesség.
Amikor a politikusok ezekkel a számokkal találkoznak, akkor vagy szembenéznek a realitásokkal, vagy fejükbe veszik, hogy a Föld nevű bolygón először ők fordítják meg a trendet, és nem fogy tovább a német, a luxemburgi vagy a magyar.
Ez természetesen lehetetlen a tudomány mai állása szerint, viszont nagyon jól hangzó programokat lehet tervezni, megindító beszédekkel lehet felhívni a figyelmet arra, hogy a politikus mennyire szívén viseli nemzete sorsát, és harcot lehet hirdetni minden ellen, ami nem szolgálja konkrétan a nők folyamatos megtermékenyülését és szülését, mint például a felsőoktatás, az LMBTQ-jelenség, az abortusz és a genderszakok megjelenése az egyetemeken.
Akiknek jó, azoknak még jobb lesz - ez Orbán Viktor demográfiai csúcsteljesítménye
Kampányeseménnyé silányította Orbán Viktor a demográfiai csúcsot, amelyen a népesedéspolitikáról folytatandó értelmes párbeszéd lehetőségét is kizárta a „progresszív liberálisok" kiátkozásával. Miközben látszik, hogy népességcsökkenés megállításához a magasabb jövedelműekhez irányított családtámogatások nem elegendőek.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.