Szombaton dübörög az év legmenőbb gerillakampánya
József Attila 110. születésnapja, és a Magyar Költészet Napja alkalmából utcai versposztolásra biztat egy kezdeményezés.
József Attila 110. születésnapja, és a Magyar Költészet Napja alkalmából utcai versposztolásra biztat egy kezdeményezés.
hvg.hu
A Csongrád Megyei Kormányhivatal szerint nem egy művészeti pályázatra érkezett verset adtak elő ovisok a mórahalmi kormányablak avatásán. Úgy tudják, az egyik szülő írta a verset, amit a hivatal is „szokatlan hangvételű összeállításnak nevezett. A pedagógus-szakszervezetek vezetői szerint a műsor a Rákosi-korszakot idézte. Mórahalom polgármestere szerint politikai hisztériakeltés folyik.
hvg.hu
A költészet nemzetközi napján több kávéházban is elfogadnak egy-egy idézetet, verset a kávéért cserébe.
hvg.hu
Bele lehet sűríteni az SMS-ek adta 160 karakteres lehetőségbe József Attila, Petőfi vagy Pilinszky verseit? Nyilván nem, de jó móka.
hvg.hu
Egy költeménye miatt kommentekben kívánták a halálát, de először csak jót nevetett az ügyön, végül maga is meglepődött, mekkora hír lett a gyerekvers-botrányból. Varró Dániel mindig is közérthető, széles rétegeket megszólító műveiről volt híres, most némileg elbizonytalanította, mennyire félreértették, és saját bevallása szerint némi gyanú lengi körül. A gyerekek viszont értik a verseit, újabb kisebbeknek szóló könyve jelent meg nemrég, miközben már dolgozik sokak által várt felnőtt kötetén is.
Bicsérdi Ádám
Nick Cave egykori szerelme, az egyik legfontosabb kortárs dalszerző-énekesnő Koszovótól Washingtonig járta a világot ihletért.
hvg.hu
Lackfi János szerint az irodalom halála az unalom, ezért kifejezetten örült az egyik tankönyvbe bekerült verse miatt kirobbanó Facebook-botránynak.
hvg.hu
Kiss Judit Ágnes költő blogposztban állt ki az iskolai irodalomkönyvekben megjelent verseik miatt támadott Varró Dani és Lackfi János mellett. Előbbi Hat jó játék kisbabáknak, utóbbi Véletlen című alkotásával váltotta ki a szülők haragját.
hvg.hu
A rendőrségi honlapon versike kíséri azt a hírt, hogy egy gyimesfelsőloki férfi majdnem agyonütötte ivócimboráját egy deszkával, és arról a balesetről szóló közleményt is, amelynek az úttesten szabálytalanul átkelő férfi volt az áldozata.
MTI
"Már elmebetegek is adhatnak ki verseket?" – ez még a kevésbé durva reakciók egyike, amiket Varró Dani kapott egy az ötödikes irodalomkönyvben megjelent verse miatt. A felbőszült szülők szó szerint értelmezték a verset, és névtelenül fenyegették különböző fórumokon a költőt. Varró Dani felesége viszont megelégelte a szidalmakat, és remekül megírt nyílt levélben válaszolt az 'irodalomértőknek".
hvg.hu
Kis túlzással még olyanok is verseket olvasnak az elmúlt napokban, akik önszántukból még egyetlen kötetet sem vettek a kezükbe. A jegesvödrös videókhoz hasonlóan a a Facebookos verscunami is csak képmutatás? Jót tesz-e a költészet megítélésének a verskihívás, és amúgy olvas-e egyáltalán verset, ismer-e kortárs költőket a magyar?
hvg.hu
József Attila költészetét kedveljük leginkább - a korábbi olvasáskutatások szerint általában az élen végző - Petőfi viszont lekerült a népszerűségi lista dobogós helyeiről. Olvasóink szerint sokkal több kortárs szerzőt kellene tanítani az iskolákban.
hvg.hu
Verset írt a fideszes Simonka Györgynek Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó. A péntek reggel közzétett vers mostanra eltűnt a Facebookról - számolt be az Origo.
hvg.hu
„Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?” – tette fel a kérdést Ars Poeticájában József Attila, akinek közelgő szülinapja egyben a Költészet napja is. De vajon olvasunk-e egyáltalán még verseket? Ki a kedvenc költőnk?
hvg.hu
Weöres Sándor pajzán, és még kiadatlan gyerekversei, Gárdonyi Géza titkos öregkori naplója, Márai Szabad Európa Rádióban elmondott jegyzetei – a közeljövőben számos klasszikus magyar irodalmi csemegét adnak ki. Összeszedtünk ezekből tízet.
Hercsel Adél
Milyen az, amikor Sharon Stone Kosztolányit, Tom Hanks Petőfit, Sylvester Stallone Nagy Lászlót, Al Pacino Juhász Gyulát szaval? Szinkronhagjaiknak, Básti Julinak, Bubik Istvánnak, Gáti Oszkárnak és Végvári Tamásnak köszönhetően ezt is megtapasztalhatjuk. Videók.
A Ki viszi át a szerelmet? című verset szavalja Gáti Oszkár, Sylvester Stallone állandó szinkronhangja a John Rambo című film jelenetére illesztve.
unknown
Szapphó ókori görög költőnő két új versére bukkantak egy papiruszon, amelyet egy magángyűjtő ajándékozott az Oxfordi Egyetemnek.
MTI
A költészet segítségével próbálnak segíteni a Nagy-Britanniában élő mintegy 800 ezer emlékezetvesztésben szenvedő emberen a speciális intézményekben és kórházakban.
MTI
Időnként rákattan egy-egy témára, most éppen macska- és Elvis-mániás, nem érdekli az ezotéria, de járt már jósnőnél, írt reklámot és szállodahimnuszt. Legújabb kötete, A házikedvenc nemrég jelent meg. Fő tevékenysége: író-költő. De lehet, hogy egyszerűen: Karafiáth Orsolya. Interjú.
Hercsel Adél