Pécsi vesztegetés: fideszes és MSZP-s kötődések
Főképp fideszes, de MSZP-s kötődésük is volt a Pécsi Tudományegyetemen nemrégiben leleplezett vesztegetési ügy főkolomposainak – írja az e heti HVG.
Főképp fideszes, de MSZP-s kötődésük is volt a Pécsi Tudományegyetemen nemrégiben leleplezett vesztegetési ügy főkolomposainak – írja az e heti HVG.
HVG
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb két gyanúsítottját szerdán.
MTI
Újabb két embert vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben hétfőn - erősítette meg az MTI információját kedden Bartha László, az NNI szóvivője.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy mind a nyolc gyanúsítottját szerdán.
MTI
Őrizetbe vették a Pécsi Tudományegyetem nyolc munkatársát bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn.
hvg.hu
A megkérdezett magyar cégvezetők 24 százaléka találkozott már a cége helyzetét befolyásoló visszaéléssel az alkalmazottak körében, a régiós átlag 14, míg a világátlag 16 százalék - számolt be az Ernst & Young felméréséről Bíró Ferenc üzletágvezető.
MTI
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vizsgálata nem talált összefonódást vagy vesztegetés gyanúját felvető körülményt a Volánbusz 2005-ös buszbeszerzésénél - áll a vagyonkezelőnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A vizsgálatot az MNV az amerikai igazságügy-minisztérium közlése után indította, mivel felmerült annak gyanúja, hogy a Daimler Magyarországon is kormánytisztviselőket vesztegetett meg.
MTI
Pénzmosással, szervezett bűnözéssel, hivatallal való visszaéléssel, csalással és megvesztegetéssel gyanúsítják a koszovói közlekedési minisztert, Fatmir Limajt és egy munkatársát. E bűncselekmények miatt a miniszter akár 55 év börtönbüntetést is kaphat, amennyiben igaznak bizonyulnak a vádak.
MTI
Tetten értek és elfogtak a budapesti rendőrök egy vesztegető közterület-felügyelőt.
MTI
Gyanúsítottként hallgatta ki Bajor Zoltánt, a VI. kerületi önkormányzat SZDSZ-es alpolgármesterét a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben kedden a Központi Nyomozó Főügyészség.
MTI
A Népszabadság értesülése szerint 16 millió forintos befektetési csalással gyanúsítják a Kósa Lajos debreceni polgármestert vesztegetéssel vádoló internetes videón szereplő Rónai Attilát, és ügye már ügyészségi szakba ért.
Nem a Daimler-ügy az első nemzetközi korrupciós botrány, amelyben felmerül a gyanú, hogy magyar kormánytisztviselők vagy politikai pártok kenőpénzeket fogadtak el. Az is előfordult, hogy magyar cégvezetők keveredtek külföldön vesztegetés gyanújába. A felidézett ügyekből kiderül: a vállalatvezetők belebukhatnak ugyan, és a cégek gyakran vaskos büntetéseket kénytelenek fizetni, ám az sohasem derül ki, hogy kinek a zsebében landoltak a csúszópénzek.
hvg.hu
Magyarország is érintett a Daimler megvesztegetési botrányában - derült ki az amerikai igazságügy-minisztérium keddi keresetéből, amely szerint a Daimler külföldi kormánytisztviselőket fizetett le azért, hogy az autógyár termékeit vásárolják meg.
MTI
Hatalmas udvarházat húzott fel a Honvédelmi Minisztérium egyik bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel meggyanúsított volt főosztályvezetőjének cége Tokaj-Hegyalján - írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely nem jelölte meg értesülésének forrását.
MTI
A Honvédelmi Minisztérium szerint a Hír Televízió mai hírösszefoglalójában valótlanul állította, hogy a tárcs csak tegnap ismerte el a vesztegetési ügyben történt előzetes letartóztatásokat. A valóság ezzel szemben az, hogy a minisztérium már február 17-én közölte ezt, hivatalos sajtóközlemény formájában - írja a HM.
MTI
A HM Currus Zrt. nem érintett abban a vesztegetési ügyben, amelyben a Budapesti Katonai Ügyészség nyomoz a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) által végzett belső ellenőrzés alapján - jelentette ki Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője csütörtökön.
MTI
Négy rendőrt vett őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség; a gyanú szerint napi rendszerességgel fogadtak el építési-szállítási cégektől 10-15 ezer forintot, hogy ne intézkedjenek velük szemben.
MTI
További ötrendbeli vesztegetéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Varga Gergely volt ügyészt – tudta meg a Népszava Fazekas Géza szóvivőtől.
hvg.hu
Nyomozást rendelt el a rendőrség közcélú foglalkoztatással kapcsolatos pénzügyi visszaélések gyanúja miatt a Szolnok megyei Tiszabőn és Tiszaburán – írta pénteki számában az Új Néplap.
hvg.hu
Rendkívüli felmondással megszüntette BKV Zrt. Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát - tudatta a közlekedési társaság az MTI-vel csütörtökön. A menesztett igazgató büntetőeljárása miatt egy hónapja szökésben van.
hvg.hu