#veszteség

Rekordveszteségre készül az Erste Magyarországon
 

Rekordveszteségre készül az Erste Magyarországon

Az osztrák Erste Group a csoport magyar és román érdekeltségeinek gyenge eredményei miatt rekordösszegű, 1,6 milliárd eurós (495,8 milliárd forintos) konszolidált veszteségre számít 2014-ben - jelentette be a társaság csütörtökön.

MTI MTI

Ma eldőlhet a Mol-vezér sorsa
 

Ma eldőlhet a Mol-vezér sorsa

Fontos magánvádas tárgyalás és várhatóan ítélet is lesz hétfőn. Hernádi Zsolt Mol-vezér ellen a társaság korábbi vezető jogtanácsosa indított pert, mivel szerinte az elnök-vezérigazgató horvátországi korrupciós ügye miatt jelentősen csökkent a vállalat részvényeinek értéke. Ha jogerősen felmentik Hernádit, akkor a horvátoknak is fel kellene menteniük a Mol vezetőjét, jogi képviselői pedig kezdeményezhetik a nemzetközi körözés érvénytelenítését is.

hvg.hu hvg.hu

Komoly bukás volt a Molnak a harmadik negyedév
 

Komoly bukás volt a Molnak a harmadik negyedév

A Mol-csoport 30 milliárd forint nettó veszteséget szenvedett el 2013 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 67,6 milliárd forint nyereséggel – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI MTI

A játékkonzolok miatt ment rosszul a Nintendónak
 

A játékkonzolok miatt ment rosszul a Nintendónak

Keveset adott el játékkonzoljaiból, ezért veszteséges volt a harmadik negyedévben a japán Nintendo. A játékgyártó szerdai jelentése szerint a harmadik negyedévben 8 milliárd jen vesztesége volt, és ez gyakorlatilag lenullázta a második negyedében elért 8,6 milliárd jenes nyereséget. A harmadik negyedéves bevétele a cégnek 115 milliárd jen volt, kicsit kevesebb, mint egy évvel korábban.

MTI MTI





Húszmilliárdos veszteséget okozhat egy számítógépes baki
 

Húszmilliárdos veszteséget okozhat egy számítógépes baki

Akár 100 millió dollárt – körülbelül 22 milliárd forintot – is meghaladó veszteség érheti a Goldman Sachs befektetési bankot, mivel a keddi kereskedésben egy számítógépes hiba miatt téves árakon adott megbízást a kereskedési rendszer több opcióra vonatkozóan is. Egyes nyugati tőzsdéken kedden zavart is okozott a számítógépes hiba.

hvg.hu hvg.hu

Hárommilliárdos mínusszal zárta a negyedévet az FHB
 

Hárommilliárdos mínusszal zárta a negyedévet az FHB

Az FHB Csoport adózás után 3 milliárd forint veszteséggel zárta a második negyedévet, az előző negyedévi 1,589 milliárd forint veszteség és az egy évvel korábbi 54 millió forint nyereség után – tette közzé a bank csütörtökön tőzsdezárás után a BÉT honlapján.

MTI MTI

Százmilliós veszteség a Szigeten
 

Százmilliós veszteség a Szigeten

Várhatóan 360-370 ezer között lesz a Sziget idei látogatottsági száma, ami némileg elmarad a tavalyi, 379 ezres adattól, de Gerendai Károly úgy értékeli, ettől függetlenül jól sikerült a fesztivál. A főszervező - aki szerint az idei Sziget veszteséges lesz - az MTI-nek adott vasárnapi interjújában azt mondta, pozitív visszajelzéseket kaptak az idén bevezetett változtatásokról és reméli, hogy ezek hatására jövőre újra "erősödni" fog a rendezvény.

MTI MTI

Újabb végtörlesztés miatt államosít a kormány?
 

Újabb végtörlesztés miatt államosít a kormány?

Akár a takarékszövetkezetek államosításával és egy újabb végtörlesztési körrel is összefügghet Navracsics Tibor minapi bejelentése, amely szerint belepiszkálna a kormány a már megkötött devizahitel-szerződésekbe. A takarékok egy megfelelően súlyozott hitelkiváltó konstrukcióval rengeteg új ügyfelet gyűjthetnének. Egy ilyen lépésnek ugyanakkor nemcsak a jogi vonatkozásai kérdésesek, hanem az is, hogy milyen hatást gyakorolna egy újabb végtörlesztés a már így is súlyosan megsarcolt bankrendszerre, és azon keresztül a gazdaság teljesítőképességére.

hvg.hu hvg.hu


Közel 9 milliárdos veszteséget tervez a BKV
 

Közel 9 milliárdos veszteséget tervez a BKV

Közel 9 milliárd forint veszteséggel tervezi a BKV a 2013-as évet, amely 5,7 milliárd forinttal több, mint a 2012-es 3,2 milliárdos veszteség – derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett dokumentumokból.

MTI MTI



Nagyon nem indított jól a Danubius Hotels
 

Nagyon nem indított jól a Danubius Hotels

A Danubius Hotels Nyrt. az idei első negyedévben 2,8 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd forintos mínusszal - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

MTI MTI