A Google-től érkezett csúcsvezető a Facebookhoz
Technológiai hátterű vezető marketingest igazolt a Facebook, aki a cég első chief marketing officer pozíciójú vezetője lesz - számolt be a Kreatív Online.
Technológiai hátterű vezető marketingest igazolt a Facebook, aki a cég első chief marketing officer pozíciójú vezetője lesz - számolt be a Kreatív Online.
A gyermeknevelés a jövőben vezetői képességként lesz elkönyvelve Svájcban. A nők már régóta követelik ezt, ám mostanra a HR-esek figyelmét is felkeltette a téma és a politika is foglalkozna vele.
Egyre több nő dolgozik az államigazgatásban a világ húsz legfejlettebb államában, a női vezetők aránya azonban mindegyik országban ötven százalék alatti. Az első helyen Kanada, az utolsón Szaúd-Arábia szerepel a listában – derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből.
2013-ban frissdiplomások előtt nyitja meg kapuit a Lidl, Európa legnagyobb diszkont élelmiszerkereskedelmi hálózatának magyarországi leányvállalata. Vezetői utánpótlás programjába lelkes, ambiciózus fiatalokat keres, akik a 15 hónapos program után a dinamikusan fejlődő élelmiszer-áruházlánc csapatának tagjaiként folytathatják karrierjüket.
A munkavállaló a munkáltató utasításai szerint, annak ellenőrzése mellett dolgozik. De azok az emberek is munkavállalói a munkáltatónak, akik ezeket az utasításokat adják. E kétarcúságra tekintettel tartalmaz speciális szabályokat a vezető állású munkavállalókra a Munka Törvénykönyve (Mt.).
Jó vezetőnek lenni nem könnyű dolog, felelősségteljes döntést nem mindenki mer és tud hozni. Éppen ezért sokan úgy tartják, erre születni kell.
A görög rendőrség szombat reggel őrizetbe vette Nikosz Mihaloliakoszt, az Arany Hajnal neonáci párt vezetőjét.
Minden egyes álláskeresési élmény más és más, ezért a CareerBuilder azzal a kérdéssel fordult több, sikeres amerikai vezetőhöz, hogy mondják el tapasztalataik alapján, ők mit tanácsolnának az álláskeresőknek.
Mind a cégvezetők, mind pedig cégtulajdonosok körében a legkedveltebb lakóhely Budapesten a II. kerület, mivel itt a lakosok közel 31 százaléka cégtulajdonos és 22 százaléka cégvezető, áll a Bisnode üzleti információ szolgáltató elemzésében. A Bisnode megvizsgálta a működő és eljárás alatt nem álló cégek tulajdonosaink és vezetőinek hivatalos forrásokból elérhető demográfiai adatait.
A női felső vezetők aránya 30 százalék alatt van a világban, jelenleg csaknem 20 nő tölt be miniszterelnöki, államfői pozíciót a Föld országaiban. Bár az ő karrierjük nehezen másolható, karriert építeni nőként igenis megvalósítható, ha néhány fontos dologra odafigyel.
A BNP Paribas csütörtökön bejelentette, hogy Cselényi Györgyöt nevezte ki a magyarországi BNP Paribas Securities Services vezetőjévé.
Augusztus 1-jétől Vörös Mónika tölti be az Unilever HR vezetői pozícióját. Az újonnan kinevezett vezető négy ország (Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina) HR tevékenységét irányítja majd Budapestről. Mónika korábbi pozícióját augusztus 1-jétől Szirmai Mariann veszi át, aki a nemzetközi áruházláncokért felelős értékesítési csapat vezetője lesz.
A TUI Austria Holding GmbH vezetősége a magyarországi leányvállalat helyzetének racionalizálásával összefüggésben július 15-vel felmentette Andreas Hamorszky cégvezetőt a munkavégzés alól, a szakember szeptember 30-ig a TUI állományában marad - számolt be a TurizmusOnline.
Új vezérigazgató irányítja a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt-t. A távozó Oladele Ajayit a holland Joris Huijsmans váltja, aki Szingapúrból érkezik, ahol az Asia Pacific Breweries (APB) integrációs menedzsereként dolgozott a Mexikóban töltött éveket követően.
A világ egyik vezető, globális, felsővezetőkre szakosodott személyzeti tanácsadó cége, a Stanton Chase, Magyarországon is elindította éves vezérigazgatói felmérését. Az összes iparágat átfogó, felsővezetői kiválasztási szolgáltatásokat nyújtó vállalat a vezető 1000 hazai cég első számú vezetője körében arra kereste a választ, hogy az ország szempontjából meghatározó menedzserek mit gondolnak a gazdaság állapotáról és vezetői kihívásaikról.
Erkel Eszter, a Microsoft Magyarországnál 2010 óta dolgozó pénzügyi szakember 2013 áprilisától immáron pénzügyi igazgatóként felügyeli a vállalat anyagi helyzetét, míg Bábel Gabriella, aki több mint 12 éve erősíti a nemzetközi szoftvercéget, június elsejétől a fogyasztói szegmensért felelős üzletág vezetőjeként tevékenykedik majd.
Spissák Viktor, a Viacom International Media Networks regionális pénzügyi és operációs igazgatója áprilistól Vice President, Finance and Operations pozícióban folytatja munkáját a Comedy Central, Nickelodeon, VIVA és MTV márkákat képviselő cégnél, amelynek köszönhetően nagyobb rálátása lesz a nemzetközi projektekre, de továbbra is ellátja a regionális pénzügyi igazgatói szerepet.
Május 1-jétől Dominic Köfnert nevezték ki a budapesti központú MOL-csoport kommunikációs igazgatójának.
Főnöknek nem születik az ember. Vannak ugyan bizonyos adottságok, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakiből főnök váljék, a vezetés alapvetően tanult viselkedésminták összessége. A jó vezető néhány alapvető dolgot biztosan megtesz mindennap. A Forbes szerint ezeket érdemes ellesni, és alkalmazni.
Július 1-től új centrumelnök és dékán irányítja a munkát Debrecenben az Orvos- és Egészségtudományi Centrumban, döntött április 9-i ülésén a Centrum Tanácsa.