Döntött a kormányhivatal: újra kinyithat az Auróra
A fővárosi kormányhivatal szerint a VIII. kerületi jegyző határozatában szabálytalanul záratta be a helyet.
A fővárosi kormányhivatal szerint a VIII. kerületi jegyző határozatában szabálytalanul záratta be a helyet.
hvg.hu
Egy céget úgy hoztak ki győztesnek annak idején az Auróra utcai rendelőintézet felújítására kiírt közbeszerzési eljárásban, hogy egy uruguayi beruházást mutatott fel referenciaként, de ezzel nem stimmelt minden. Egy feljelentés után a rendőrség nyomozást indított az ügyben, amit már fel is függesztettek, pedig történt bűncselekmény.
hvg.hu
Nyilvános vécé és biciklitároló nem épült, a játszótér maradt a régi koszos, de a hajléktalanellenes korláterdő belefért a Rákóczi tér felújításába – panaszolta egy VIII. kerületi Facebook-oldal.
hvg.hu
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke támogatja a közösséget.
hvg.hu
A férfi halálra késelte a nőt, majd egy szőnyegbe csavarva Kalocsára vitte, és ott ásta el.
hvg.hu
Érdemes végignézni azt a folyamatot, amely végül a nyolcadik kerületben üzemelő közösségi ház és szórakozóhely ellehetetlenítéséhez vezetett, hiszen abban a magyar szélsőjobb és a kormánypropaganda narratívájának érdekes összefonódása figyelhető meg. Az Auróra üzemeltetői szerint a hatóságok intézkedése feltűnően összehangolt volt.
Bicsérdi Ádám
Összecsaptak egy józsefvárosi fórumon az Auróra támogatói és ellenzői.
hvg.hu
"Az Auróra működése során semmilyen törvénysértést nem követett el" - hangzott el az Auróra sajtótájékoztatóján, miután az önkormányzat bezáratta a helyet.
hvg.hu
Azonnali hatállyal bezáratja a VIII. kerület az Auróra utca 9. és 11. szám alatti közösségi házakat – értesült az Index, információit pedig a Józsefvárosi Önkormányzat sajtóirodája is megerősítette. A közösségi térként és szórakozóhelyként működő Aurórában korábban már razziázott a rendőrség.
hvg.hu
Egy hete még csak egy kézzel felfestett piktogram jelezte, hogy valakinek szüksége lenne egy mozgássérült parkolóhelyre, mára viszont már egy hivatalos felfestés található a helyén.
hvg.hu
Olvasónk figyelt fel arra a kreatív megoldásra, amit Budapesten a VIII. kerületben alkalmazott egy leleményes autós.
hvg.hu
A rendőrség lezárta a Baross utcát a Szigetvári utcánál hétfő délelőtt, mert négy jármű karambolozott. Ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek a balesetben – írtuk korábban, de úgy tudni, az egyik sérült elhunyt a kórházban.
MTI
MTI
hvg.hu
Száz ember átkutatása után 15-nél talált valamit a rendőrség, Juhász szerint bárhol az országban hasonló arányokat találnának.
hvg.hu
Lezárták a Baross utcát, miután 11 óra körül súlyos baleset történt. A troli nem jár, a 9-es buszt elterelték.
hvg.hu
Szabályozná a közösségi együttélést a VIII. kerület, ez az egyik javaslat.
hvg.hu
A támadó szerdán késő este belökte a nőt egy kapualjba, és késsel fenyegette, de a kiszemelt áldozat határozott ellenállása miatt meghiúsult a nemi erőszak. A támadó ez után még ki is fosztotta, de a rendőrök néhány órával később elfogták.
hvg.hu
Két koszovói férfi igyekezett elmenekülni a rendőrök elől, két kiló kábítószergyanús anyag volt náluk. Az egyikük lakásán további 23 kilót találtak.
hvg.hu
Új rendeletek készülnek a szórakozóhelyek nyitvatartásának szabályozására több budapesti kerületben.
hvg.hu
A bíróság azt mondta, a befolyással üzérkedés bizonyított lett volna a jegyző esetében, de az ügyészség ezzel nem vádolta Xantus Juditot.
MTI
A közösségi klubként működő Auróra nevű helyhez vonult a szélsőjobbos szervezet néhány tagja, ahol aztán "Stop Operation Soros" feliratokat fújtak fel a járdára.
hvg.hu