Ukrajna a Krími híd lebontását akarja elérni a hágai törvényszéken
Az ukránok szerint jogellenesen épült a híd, amely összeköti a Krím-félszigetet a szárazföldi Oroszországgal.
Az ukránok szerint jogellenesen épült a híd, amely összeköti a Krím-félszigetet a szárazföldi Oroszországgal.
MTI
Ali Khamenei szerint nem fognak „tétovázni” és „halogatni”, ha Izraelről van szó.
hvg.hu
Ezen a cégen keresztül folyhatott az izraeli titkosszolgálat pénze előbb egy bolgár céghez, majd azon keresztül a magyar BAC Consultinghoz, amelyik a csipogókat megrendelte.
Az IDF kibővíti a szárazföldi támadását, a Hezbollah lehetséges új vezetőjét megpróbálták likvidálni, Bejrútot több légicsapás is érte az éjjel.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendőrök erőszakos rendbontókra készülnek, és határozott lépéseket ígérnek velük szemben.
MTI
Az elmúlt egy hét legintenzívebb támadását indította csütörtök este és péntek hajnal között az izraeli hadsereg.
HVG
A most 21 éves nő a jazidi vallási kisebbség tagja, akiket 2014-ben tömegével ölt meg és rabolt el az Iszlám Állam Irakban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az iráni reakció azután érkezett, hogy Joe Biden elmondta, már tárgyalnak arról, Izrael hogyan csaphatna vissza Iránnak.
hvg.hu
Az 1930-as évek antiszemita főideológusának szellemi követői.
A beszéd világos és nagyon kemény volt, s egyetlen pontjára sem mondható, hogy nem igaz – mondta a HVG-nek Balázs Péter egykori külügyminiszter. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy Julia Gross, Németország budapesti nagykövete azt mondta a német egység napja alkalmából mondott beszédében, hogy a magyar kormány lépései aláássák a Magyarországgal szembeni bizalmat. Szent-Iványi István szerint a beszéd komoly politikaváltás jele.
A román miniszterelnök szerint a kivándorolt románok évente 3,5 milliárd eurót küldenek haza.
MTI
MTI
hvg.hu
Az elnök szerint csütörtökön biztosan nem indul meg a támadás.
hvg.hu
A volt first lady hamarosan megjelenő memoárjában meglepő kijelentéseket tesz az abortuszról és a bevándorlásról egyaránt.
hvg.hu
Rami Mortada úgy véli, Izrael kinyitotta Pandora szelencéjét.
hvg.hu
A műsorvezető a hibát „kínosnak és elkeserítőnek” nevezte. A BBC-t pedig többen arra szólították fel, cserélje le a riportert, és más újságíró készítse el az interjút.
hvg.hu
A libanoni hadsereg szerint katonái azután nyitottak tüzet, hogy az izraeli erők megtámadtak egy katonai állást.
hvg.hu
Több robbanás is megrázta a libanoni fővárost csütörtök délután.
hvg.hu
Erőddé építené át Ausztriát az Orbán Viktort példaképének tekintő szabadságpárti Herbert Kickl, de pártja a választási győzelme ellenére csak akkor kerülhet kormányra, ha ő wildersi alkut köt.
A 35 éves férfi 2011-ben szökött át Dél-Koreába, de nem tudott beilleszkedni a társadalomba, ezért inkább úgy döntött, visszamegy a családjához.
hvg.hu
Ravi Mushtaha volt a legmagasabb rangú Hamász-vezető az övezetben.
hvg.hu