A tálibok csak azután jelentik be az új kormányt, hogy az amerikai katonák elhagyták Afganisztánt
Ezt az AFP két forrása is megerősítette.
Ezt az AFP két forrása is megerősítette.
MTI
MTI
hvg.hu
A vasárnap érkezett menedékkérők nagy részét amerikai és osztrák kérésre szállították Magyarországra.
MTI
MTI
hvg.hu
Pandzsírt a táliboknak még az 1996 és 2001 közötti első uralmuk alatt sem sikerült meghódítaniuk.
MTI
MTI
hvg.hu
Ételt, tisztálkodószereket és ruhát is kapott a 96 afgán állampolgár.
MTI
MTI
hvg.hu
A színésznő az elnyomott afgánokat szeretné képviselni, ezért indította a csatornát.
hvg.hu
Samszia Hasszani a veszélyek ellenére folytatja a munkát.
hvg.hu
A volt brit kormányfő szerint hiba volt most kivonulni Afganisztánból, nem kellett volna engedni annak az elmebeteg jelszónak, hogy elég a végtelen háborúskodásból.
hvg360
Az intézmények iránti alacsony bizalom, a keleti vakcinák tukmálása, az átpolitizált vírustájékoztás is hozzájárult az oltatlanok magas számához.
A tálibok 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt menedéket biztosítottak az al-Kaidának, illetve a terrorhálózat néhai vezetőjének, Oszama bin Ladennek. Most állítólag nem ez a helyzet.
MTI
A második világháború alatt először a Vöröskeresztnek majd az ellenállásnak dolgozott, a háború után megkapta a Becsületrendet.
MTI
A német kancellár még a szeptemberi németországi választások előtt sort kerítene az kelet-ukrajnai békéről szóló megbeszélésekre.
hvg.hu
Az afganisztáni tálibok bejelentették vasárnap este, hogy harcosaik százai tartanak a Pandzssir-völgy felé, hogy ellenőrzésük alá vonják.
MTI
Édesanyákat is agyonnyomott a tömeg, gyásztól összetört gyerekek és férjek maradtak utánuk.
hvg.hu
A gyermeket kórházba vitték a katonák, oda mehetett érte az apa.
hvg.hu
Miközben mindenki azt találgatja, mennyire változtak meg az Afganisztánt húsz év szünet után újra ellenőrzésük alá vonó tálibok, a szomszédos országok mindegyike megtette már a szükséges óvintézkedések egy részét: növelték a határok közelében lévő katonák számát, s úgy tesznek, mintha a 2001-2021 közötti amerikai megszállás során nem segítették volna a tálibok külső és belső ellenségeit. Néhányan pedig udvarolni próbálnak a táliboknak és arra számítanak, rátehetik a kezüket az 1000 milliárd dollár értékűre becsült afganisztáni ásványkincsvagyon egy részére.
Az államtitkár szerint őket a halálból mentették ki a magyar honvédek.
MTI
Janez Jansa szlovén miniszterelnök a Twitteren közölte, hogy nem kötelesek befogadni "a bolygó összes menekültjét".
MTI
MTI
hvg.hu
Angela Merkel nem szeretné, ha Moszkva fegyverként használná Ukrajna ellen a Németországba gázt szállító Északi-Áramlat 2 vezetéket. Ezért akár szankciókat is támogatna.
MTI
Több ezren próbálnak repülőgépen menekülni Kabulból, a repülőtéren a brit védelmi minisztérium szerint vasárnap ismét kiújult az erőszak.
MTI
Az egyik utolsó bástya, a Pandzsír-völgy sorsa a tét, a tálibok most még csak fenyegetőznek.
MTI
MTI
hvg.hu