Júniusban tartják a jóga első világnapját
Az ENSZ elfogadta az indiai kezdeményezést és világnapot adott a jógának.
Az ENSZ elfogadta az indiai kezdeményezést és világnapot adott a jógának.
A világ hamburgerezői nemzetközivé május 28- án válnak, ez ugyanis a közös glóbusz nap. Van aztán még több nemzeti, a különbejáratú magyar majdnem egy hónappal később, de a magunk módján most is ünnepelünk.
Közeleg az eltűnt gyerekek világnapja, amelyet Ronald Reagan 1983-ban tűzött ki egy 1979-ben eltűnt kisgyerek apropóján, akinek a megölését két éve vallotta be egy férfi. Magyarországon jelenleg 171 kis- vagy fiatalkorú személyt keresnek.
Október 17-én tartják világszerte a szegénység elleni küzdelem világnapját. Az Unicef szerint ma Magyarországon valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülözésre kényszerül.
A Tigrisek Nemzetközi Napját a 2010-ben Szentpéterváron megtartott Tigris Csúcstalálkozón jelölték ki, és idén már harmadik alkalommal rendezik meg.
Világszerte ma először ünneplik a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át.
Csütörtökön lesz a vese világnapja. A szervezők flashmobbal és plakátkiállítással hívják fel figyelmet a vese központi szerepére egy budapesti rendezvényen.
Az ENSZ Közgyűlése magyar kezdeményezésre, konszenzussal nyilvánította hétfőn szeptember 5-ét, Kalkuttai Teréz anya 1997-ben bekövetkezett halálának napját a jótékonyság világnapjává - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
HIV vírussal fertőzött vér fröccsent az arcába és a szájába, valószínűleg így kapta meg a fertőzést videoriportunk egyik szereplője, aki az egyik első kutatója volt Magyarországon a betegségnek. Aki 1995 előtt fertőződött meg Magyarországon, még nem juthatott hozzá korszerű gyógyszerekhez, és nagyon rosszak voltak az életkilátásai. Ma már szinte teljes életet lehet élni a fertőzéssel is.
Szeptember 27-én van a turizmus világnapja. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete 1980 óta ünnepli meg ezt a napot. Az ENSZ 1997 óta minden évben egy vendéglátó országban ünnepli meg ezt a napot.
A Balkezesek Világnapján már követelik a balkezes egeret és kormányt, de csak a fejlett nyugaton. Nálunk még az is várat magára, hogy a közszereplők vállalják hovatartozásukat. Nemzeti balkéz-galéria és interjú egy megfélemlített kisebbségivel.
Léggömböket engedtek el a budapesti Erzsébet téren az "ezerarcú kórnak" nevezett szklerózis multiplex (SM) világnapján, szerdán betegek és támogatóik.
Évente csaknem négymillió, vagyis nyolc másodpercenként egy áldozata van a cukorbetegségnek a világon. A közelgő, november 14-i diabétesz világnap alkalmából ezzel a vezérgondolattal igyekeznek a szakértők felhívni az emberek figyelmét a betegség komolyságára.
Az orrszarvúak világnapján, amely idén csütörtökre esett, a természetvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy az orvvadászat és a természetes élőhelyek pusztulása miatt ezeket az állatokat a kipusztulás veszélye fenyegeti.
Megpecsételheti a párkapcsolat sorsát az első heves csók – ezt szinte mindenki tudja. Azt már kevésbé, hogy már a csóknak is van világnapja, és noha július 6-a egyelőre nincs a nagy világnapok között, máris kezd nemzetközivé válni. De milyen előnyöket, illetve hátrányokat rejthet az élvezetes érintkezés?
Minden hatszázadik gyerek születik azzal a kromoszóma-rendellenességgel, ami nem örökletes, azaz bárkinél előfordulhat. Ám a Down-szindróma megjelenését főleg az idősebb kismamákhoz kötik. Március 21-e a Down-szindróma világnapja.
Szabó Máté ombudsman szerint 2013. január 1-jére alkalmassá kellene tenni a közösségi közlekedést arra, hogy megfeleljen a fogyatékos emberek adottságainak. Mivel a biztos egy éve nem kap érdemi választ a közösségi közlekedési rendszerek akadálymentesítésének helyzetével kapcsolatos megállapításaira, újra elküldte az illetékes szerveknek az ajánlásait.
December elsején tartják a nemzetközi AIDS-ellenes világnapot. Erre az alkalomra a közösségi és a helyfüggő szolgáltatások is készülnek: a Foursquare-en például külön erre az alkalomra szabott jelvénnyel jutalmazzák azokat, akik segítenek felhívni a figyelmet a betegség elleni harc fontosságára.
Magyarországon a lakosság 7,6 százaléka cukorbeteg és ugyanennyire tehető azok száma, akik érintettek, de nem tudnak állapotukról. Ez azt jelenti, hogy itthon legalább 1,5 millió cukorbeteg él és még kétszer ennyire tehető azok száma, akik a betegség „előszobájában” vannak, mivel már károsodott a szénhidrát-anyagcseréjük. De milyen esélyei vannak ma egy cukorbetegnek a teljesértékű életre? November 14-e a cukorbetegek világnapja.
Tavaly 99 ember vesztette életét munkahelyi balesetben. Noha az áldozatok száma kevesebb, mint egy évvel korábban, és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) által nyilvántartásba vett munkahelyi balesetek száma is „csak” 18 454 volt, négyezerrel kevesebb, mint 2008-ban, a statisztika még mindig elgondolkodtató. Április 28. a munkahelyi balesetek gyásznapja.