Videó: Elhagyta a Nemzetközi Űrállomást az első turistajárat
Megkezdték visszatérésüket a Földre azok az űrturisták, akik elsőként jutottak el magánmisszióban a Nemzetközi Űrállomásra.
Megkezdték visszatérésüket a Földre azok az űrturisták, akik elsőként jutottak el magánmisszióban a Nemzetközi Űrállomásra.
A NASA egyelőre nem végezte el a James Webb űrtávcső teljes finomhangolását, ezért egy igen furcsa, homályos kép a szerkezet első felvétele.
A világűrben sodródó fekete lyukakat csak akkor lehet észlelni, ha találkoznak valamilyen anyaggal, amelyet magukba szívnak. Most azonban sikerült enélkül észlelni egyet.
A Bernardinelli–Bernstein üstökös méretét mikrohullám segítségével mérték meg.
A csillagászok a MeerKAT rádióteleszkóp segítségével gyűjtötték össze a világűrből érkező rádióhullámokat, amiből aztán sikerült leképezniük a Tejútrendszer képét.
A Pentagon az amerikai űrhaderőn keresztül hirdetett pályázatot egy olyan technológia kifejlesztésére, amely hatékonyan bánhat el a Föld körül keringő űrszeméttel.
Csak pár hónapja kezdődött el hangsúlyos küldetése, ám máris lehetővé tette a világegyetemről készített eddigi legrészletesebb térkép bemutatását a DESI (Dark Energy Spectroscopic Instrument) nevű eszköz.
Több produkckiót is forgatnának az amerikaiak az SEE-1 nevű modulon a világűrben. A szerkezet 2024 végére épülhet meg.
Kanadai kutatóknak sikerült közelebb jutniuk annak megfejtéséhez, miért térnek vissza az űrhajósok vérszegényen a Földre.
A Hubble űrteleszkóp forradalmasította az űrkutatást a kilencvenes években, most a NASA ugyanerre készül a hamarosan induló James Webb űrteleszkóppal is. Tudományos szenzációk sorát várják a csillagászok.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpontja (EK) vezeti az a nemzetközi konzorciumot, amely a Gateway Hold körüli űrállomás sugárzásmérő rendszerének kísérleti egységét fejleszti.
A programot a Szfera-projekt keretében bonyolítják le. Már 2024-től működhet.
A Utah-i Egyetem mérnökei szerint egy mágnessel meg lehetne oldani, hogy az űrszemét ne jelentsen problémát a jövőben.
Ezzel eldőlt, hogy ki nyerte az űrfilmversenyt.
Kirk kapitány 90 évesen emelkedik 105 kilométeres magasságba.
Az amerikai védelmi minisztérium felgyorsítaná a nukleáris hajtóművek fejlesztését.