Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#voksturizmus

Lengyel Tibor Itthon

Mandátumok sorsa dőlhet el azzal a kiskapuval, amit most a kormány kinyitott

A választási szabályokon nem változtatott, mégis legalizálja a fiktív lakcímre való tömeges átjelentkezéssel elkövetett választási csalást a kormánypárt törvénymódosítása, ami szerintük nem is erről szól. Mégis, a lényeg: egy billegő választókerületben akár néhány száz ember mozgatásával megnyerhető a mandátum, ha erre szándék van. A körzethatárokhoz kellene, ám azokhoz viszont nem nyúlt a kormánytöbbség, pedig így illegitim lehet a jövő évi választás eredménye éppúgy, mint a 2010-es első kétharmadot hozó “fülkeforradalomé”.

hvg.hu Itthon

Készülhetnek az idei két választásra a fantommagyarok

Északkelet-Magyarországon több faluban is csodálatos népességnövekedés és -csökkenés zajlott az utóbbi években, sokszor magyarul nem tudó ukrán tömegek érkeztek magyar útlevéllel, akik idén is szavazhatnak nálunk.

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Az új kapusszabály csak a jéghegy csúcsa, ismét nekiugranának a foci megreformálásának

Az új kapusszabály csak a jéghegy csúcsa, ismét nekiugranának a foci megreformálásának

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

A címlapról ajánljuk