A vonatok és a távolsági buszok továbbra is az eredeti menetrend szerint közlekednek
Minden vasútállomáson és megállóban kötelezően maszkot kell viselni.
Minden vasútállomáson és megállóban kötelezően maszkot kell viselni.
A hajléktalanként élő férfi ezután felmászott az egyik vagonra. Az ügyészség vádat emelt ellene.
Érdemes figyelni, mert akad vonat, ami nyári időszámítás szerint indul.
Pokolgépnek látszó tárgyat találtak egy vonaton a németországi Kölnben, de a tűzszerészek megállapították, hogy a tárgy nem jelentett veszélyt, a német hírportálokat idéző MTI szerint csekély mennyiségű robbanószert tartalmazott.
Pokolgépnek látszó tárgyat találtak egy vonaton a németországi Kölnben - írja az MTI német hírportálokra hivatkozva.
A MÁV kiadta az adatokat: 1,7 millióan vonatoztak az idei nyári szezonban a Balatonhoz.
„Leaves on the line”, vagyis levelek a sínen. Az angolok ennek hallatán már csak fáradtan nevetnek, mint egy régi kabarétréfán, de az abszurd előadás továbbra is műsoron van.
Egy személyautó és egy tehervonat balesete miatt Almásfüzitőnél egyik vágányon sem járhatnak a vonatok.
Az elmúlt héten tíz esetben kellett intézkedni a MÁV járatain, mert az utasok egy része nem viselt maszkot.
A jövő év első felében fejeződhet be az a modernizáció, amely keretében modernebb routerekre cseréli a belföldi járatain lévő eszközöket a MÁV. Kétszázat már bekötöttek.
Számos vonaton mindennap emelt szintű fertőtlenítést végeznek, az autóbuszokat minden éjjel és napközben is takarítják.
Jászberénynél, Tatabányánál és Budapesten is gyalogost gázolt a vonat.
15-20 perces késésekre lehet számítani a hegyeshalmi vonalon, amíg be nem fejeződik a baleset miatti helyszínelés.
Annyira zsúfolt volt szerda reggel egy nagykátáról pestre tartó vonat, hogy rosszul lett rajta egy lány. Az RTL Klub Híradója szerint lehetetlen megtartani a másfél méteres védőtávolságot, a MÁV szerint ilyen előírás már nincs is.
Nyolc vasútvonalon dolgoznak, hogy minél hamarabb rendesen újraindulhasson a forgalom.
Két autó és egy vonat ütközött Hatvan határában.
A simontornyai vasúti átjáróba hajtott be egy teherautó, amikor jött a személyvonat. A sofőr súlyosan megsérült.
A Budapest-Békéscsaba vonalon lassítja, a Kecskemét-Lakitelek vonalon egy időre lehetetlenné tette a vihar a vasúti közlekedést.
Egy hétmilliárd dolláros ügyletről lehet szó.