Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Vasárnap hajnalban derült ki, hogy nem végeztek időre minden munkával a Nyugati pályaudvar felújításánál, hétfőn pedig biztosítóberendezési hiba miatt nem mehetett be oda minden vonat. A MÁV annyit közölt kérdésünkre, hogy belső vizsgálatot indítanak, de arra, hogy pontosan mi történt, nem válaszoltak, ahogy arra sem, miért az utolsó pillanatokban szóltak csak az utasoknak.
Jókora káosz követte a Nyugati pályaudvar felújítását. Múlt szombaton ért volna véget az egy hónapig tartó átalakítás a Nyugatiban, a terv az volt, hogy vasárnap éjféltől már újra oda érkezhetnek és onnan indulhatnak a vonatok. Ehhez képest a kivitelező nem készült el időre minden munkával, de ha ez nem lett volna elég, az utasok is csak az utolsó pillanatokban tudták meg, hogy mire számíthatnak.
Időben ez a következőképp nézett ki:
Megkérdeztük a MÁV-ot arról, hogy pontosan milyen hibák történtek, és ennek lesz-e valamilyen következménye. Arról is érdeklődtünk, hogy a vasúttársaság is csak az utolsó pillanatban tudta-e meg, hogy a kivitelező csúszásban van, vagy az utastájékoztatással vártak túl sokáig. Rákérdeztünk arra is, hogy a hétfő reggeli leállásnak is köze volt-e a vasárnap reggel közölt hibákhoz, vagy attól független volt, netán a felhőszakadás okozott-e gondokat. A MÁV ezek után kiadott egy közleményt, majd nyolc perccel később válaszként szóról szóra ugyanezt elküldték nekünk.
Sok kérdésünkre így konkrét választ nem is kaptunk - de mint írták, „vasárnap hajnal óta több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba nehezíti a forgalomszervezést”, vagyis ebben a közleményben az első tájékoztatással ellentétben már nem volt szó be nem fejezett munkákról. A MÁV elnök-vezérigazgatója azonnal belső vizsgálatot rendel el - tették hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.