70 korrupt kormányhivatalnok ellen emelt vádat az ügyészség
Autók műszakiztatását intézték el azoknak, akik lefizették őket.
Autók műszakiztatását intézték el azoknak, akik lefizették őket.
17 millió forintos kárt okozott azzal, hogy a meghirdetett utakat lemondta, de az előtte beszedett pénzt zsebrevágta.
Tettére nem tudott magyarázatot adni a rendőröknek.
Ártatlan az ellene felhozott újabb vádakban Simonka György – legalábbis ezt állítja a hvg.hu megkeresésére a fideszes országgyűlési képviselő, aki csalás vádjával áll jelenleg is a bíróság előtt, de most vesztegetés miatt újabb büntetőeljárás indul ellene.
Az ügyészség szerint az ő mulasztásai okozták a néző halálát, illetve a versenyző súlyos sérülését eredményező balesetet.
Az ügyészség szerint a képviselő 5 millió forintot adott egy tanúnak, egy másikat pedig szintén rá akart beszélni, hogy neki kedvező vallomást tegyen.
Az első osztályos fiú tanulási nehézségekkel küzdött, a 38 éves anya és 29 éves párja ezért testileg és lelkileg is bántalmazta. Vádat emeltek ellenük.
Azért kell bíróság elé állnia, mert a hatóságok szerint nem engedélyezett tüntetéseken való részvételre buzdított.
A férfi korábban már volt büntetve gyermekpornográfia miatt, egy külföldi szervezet jelzése után indult most eljárás ellene.
A 30 éves férfi fenyegette és ütötte is a nőt, a gyereket is többször bántalmazta.
A férfi megosztott négy videót, amin 18 év alattiak vannak, de a telefonján is találtak ilyen tartalmat.
Nem zavartatták magukat, hogy fényes nappal egy dohánybolt előtt balhéznak.
Theodor McCarrick egykori bíboros ellen vádat emeltek az USA-ban, azért kell felelnie, mert az 1970-es években szexuálisan zaklatott egy tizenéves fiút. Ő az első amerikai bíboros, aki ellen ilyen ügyben vádat emeltek.
Árpa Attila akár börtönbe is kerülhet kokainkereskedelem miatt.
Találtak a szekrényében amfetamint és más partidrogot is.
A balesetben a Fradi és a Diósgyőr egykori focistája, Halgas Tibor halt meg.
Előzés közben még lehúzott ablakkal kiabált is a sofőr a teherautó vezetőjének. Vádat emeltek ellene.
Vádat emeltek az ügyben, az egyik gyanúsított börtönbe, míg a fia fiatalkorúak fogházába kerülhet.
Mielőtt elkapták volna őket, 18 lakásba jutott be a fiatalokból és gyerekekből álló, besurranó tolvajcsapat.
A férfi egy illegális vadászaton elejtett medvét is kitömött.