Egy beteg halála után vádat emeltek két orvos és egy ápoló ellen
Az ápoló olyan súlyosan megszegte a szabályokat, hogy az a 87 éves nő halálához vezetett.
Az ápoló olyan súlyosan megszegte a szabályokat, hogy az a 87 éves nő halálához vezetett.
Egy társaság egy XVIII. kerületi ház előtt rugdosott meg két férfit, egy másik társaság pedig az Örs vezér téri aluljáróban támadt egy hajléktalanra.
Robert Mueller különleges ügyész immár arra is kíváncsi, próbálta-e az elnök leállítani kampánystábja orosz kapcsolatainak felderítését az igazságszolgáltatás akadályozásával. Ha a gyanú bebizonyosodik, az alkotmányos vádemelés alapja lehet, de a bombabiztos bizonyítékok mellé ehhez még politikai szándék is kell.
Négy vádlottja van a IX. kerületi középiskolát érintő ügynek.
A vádirat szerint Bróker Marcsi több mint 750 embert károsított meg, az összesített kárérték a tízmilliárd forintot is meghaladja.
Az ormánsági férfi ellen vádat emelt az ügyészség, 3 évre is leültethetik.
A házuk felgyújtása, majd felrobbantása után közös öngyilkossággal próbálkozott a magatehetetlen élettársát ápoló szentesi nő, de mindketten életben maradtak végül.
Egyik áldozatával négy évig állt kapcsolatban, személyesen egyszer sem találkoztak, mégis 6,3 millió forintot csalt ki tőleg. Egy másik rászedett nőtől egy nap alatt több mint 800 ezer forintot szedett el. A büntetett előéletű férfi ellen vádat emelt az ügyészség.
A tinédzser rablók ismerőseiket szorították sarokba a Holló utca egyik garázsbejárójánál még 2015 nyarán. Az egyik vádlott még csak 13 éves, a sértettek 15 évesek voltak. Az ügyben most emeltek vádat.
Zsákmány nélkül maradt az a két férfi, akik felbontással próbáltak kifosztani egy pénzváltót a XIII. kerületben. Ráadásul az épületből sem tudtak kijutni. Akár nyolc évet is kaphatnak.
Az elektronikai, háztartási gépek kereskedelmével foglalkozó cégcsoportra több mint két éve csapott le a NAV. Az ügy vádemelési szakaszban van, de a Magyar Nemzet szerint a nyomozás során számos furcsaság történt.
Ha pedig lopni akar, nézzen körül, nehogy rendőrök figyeljék az akciót.
Az elkövetés idején 12, illetve 13 éves gyerekek Óbuda után a XI. és a IX. kerületben is megpróbáltak rabolni, egy alkalommal sikerrel is jártak. Az ügyészség rablás miatt emelt vádat ellenük, javítóintézeti elhelyezést javasolva.
A baltás férfi, látva, hogy az autók a forgalmas kereszteződésben megpróbálják kikerülni, elkezdett feléjük gyalogolni és ordítozni. Bár a férfi végül nem okozott kárt, komoly bűncselekménnyel vádolták meg.
Költségvetési csalás kísérletével és befolyással üzérkedéssel vádolják a képviselőt, aki hat társával együtt szabadlábon védekezhet.
A céget több mint kétszáz millió forintnyi támogatás elcsalásával vádolják.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás egy cég ügyében, ami orvosi diagnosztikai eszközök beszerzéséhez pályázott támogatásért, de meglehetősen vastagon fogott a tolluk.
Vádemelési szakaszban van a Mengyi Roland-ügy feltárása – közölte a legfőbb ügyész.
A budai alsó rakparton gázoltak el egy fiatal nőt a zebrán, a sofőr elhajtott.