Beperelték az Air Canadát, mert hagyta, hogy egy röhejes trükkel 400 kilós aranyrudakat lopjanak el a torontói reptérről
A felperes szerint a légitársaság felelőtlen volt. A kereset alapján igazuk lehet.
A felperes szerint a légitársaság felelőtlen volt. A kereset alapján igazuk lehet.
Nagy ütőkártyát kap a konzolháborúban az Xbox-gyártó a PlayStation-gyáros Sonyval szemben.
A miniszter a MÁV forráshiányára hivatkozva felfüggesztette a régóta csúszó projektet.
Az év első felében nagyon megugrottak a cégmegszűnések, aztán kis enyhülés jött, de szeptember óta ismét emelkedőben van az eljárások száma. Egyre több az előzmény nélküli procedúra is.
A Philip Morris külkapcsolatokért felelős vezetője által írt üzenetben azt hangsúlyozza, ha a szigorítások a hevített dohánytermékekre is vonatkoznak majd, az csak visszaveti őket a hagyományos dohányzás elleni harcban.
A több mint 150 alkalmazottat foglalkoztató Styl ruhagyárnál nem ez az első alkalom, hogy nem fizetik ki a dolgozókat, azt ígérték, a szeptemberi béreiket két részletben rendezik. 2019-ben is voltak problémák a bérekkel, egy évvel előtte sztrájkoltak is a dolgozók.
Annyira sok csirkemellfilét vesznek, hogy korlátozták a boltokban a megvásárolható mennyiséget.
A X-re átnevezett Twitter több száz „Hamászhoz kötődő fiókot" távolított el, és több tízezer poszt eltávolítására vagy megjelölésére tett intézkedéseket az Izrael elleni támadás óta – közölte korábban a portál vezérigazgatója, Linda Yaccarino csütörtökön.
Túl sok erőszakra buzdító tartalom és álhír terjed a Facebookon az izraeli-palesztin háborúval kapcsolatban, az EU büntethet, ha ez így marad.
A tudósok figyelmeztetnek: 2050-ben olyan kevés lehet a komló, hogy a sörgyáraknak lényegesen többet kell fizetniük érte. Ráadásul 2050-ben egyre nehezebb lesz a megszokott ízeket produkálni, mert az aszály rontja a komló minőségét is.
Ha csak a cég pénzügyi eredményeit nézzük, akkor igazuk is lehet.
Egyes mobiltelefon-készülékei víz-, por- és ütésállóságáról adtak olyan tájékoztatást, ami nem mindig volt rendben.
Az unió szerint túl sok a dezinformáció és erőszak az X-en, amióta a Hamász megtámadta Izraelt.
A harmadik viszont még mindig a háború sújtotta országban vesztegel, túl jó állapotban van, nem akarják szétszedni a cég vezérigazgatója szerint.
Hogyan lehet üzletet csinálni Magyarországon jó magyar nyelvtudás nélkül? Miért itt keresi a kenyerét, mióta nem Hosszú Katinkát edzi? Mindenhez ért, de akkor semmihez nem ért igazán? Áldás vagy átok az üzletnek a médiafigyelem, amit kap? Többek között ezekről faggattuk Shane Tusupot.
A légitársaságok után a bankok és több logisztikával foglalkozó vállalat, valamint divatcég is úgy döntött, dolgozói biztonságának érdekében ideiglenesen felfüggeszti tevékenységét a háborús országban.
A kormányzati narratívát sulykoló lapokra ömlött a pénz, a többieknek semmi nem jutott.
Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.