Nevet vált a csődhelyzetből kilábaló SsangYong
Az új kezdethez új név is dukál.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagyonkezelő cége a választás előtt vásárolta be magát a Print Direct Kft.-be.
A kisebb töltőállomásoknak évekre lesz szükségük az árstop okozta veszteségek ledolgozására.
A tranzakcióval kapcsolatban a Posta Biztosító ügyfeleinek nincs teendőjük, szerződéseik tovább élnek, ügyeiket a megszokott módokon intézhetik – áll a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében.
Túl nagy meglepetésre nem kell számítani, december 24-én kora délután minden bezár, január elsején meg ki se nyit.
Januárban szavaz a Rába Nyrt. rendkívüli közgyűlése többek között a cég Felügyelőbizottságának új elnökéről. A jelölt nem más, mint a nagy múltú győri gyártó fő részvényesének vezérigazgatója, vagyis Palkovics László exminiszter.
A cég az évtized végére a legnagyobb autógyártó akar lenni, amihez szükség van még néhány gyártóhelyre.
Meghaladja az inflációs mutatót az idei béremelés mértéke.
A felszámolás alatt álló vállalat korábban azt közölte, hogy külső segítség nélkül nem tudja kifizetni alkalmazottait.
A Tesla-részvények mélyrepülése miatt vesztett sokat az üzletember.
Sok iparágban nem használják ki elég jól a kis- és közepes vállalatok a digitalizáció lehetőségeit, miközben a felszereltségük meglenne ehhez. A BME azt vizsgálja, mire lehet még szükség a versenyképesség javításához.
Két és fél év alatt több milliárd forintot vettek ki belőle a tulajdonosok.
Az önkormányzathoz 16 évvel az eladása után kerülhet vissza a Schäffer-ház.
A fehér benzinkutakon már nincs mennyiségi korlátozás, a színeseknél még van.