Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A platform tulajdonosa elismerte, hogy sokat hibázik, de úgy véli, majd belejön.
A Twitter nem megy csődbe egyhamar tulajdonosa, Elon Musk szerint. A vállalatvezető egy podcastban a Sky News beszámolója szerint arról beszélt, hogy sikerült kordában tartani a kiadásokat, így már nem tartanak rohamtempóban a csőd felé.
A beszélgetést követően Musk azt írta, hogy a platform még nincs biztonságban, de nagyjából jó irányba halad, és még sok tennivaló van körülötte.
Azt is elismerte, hogy mivel még új a Twitternél, kezdetben sokszor „mellényúlhat”, de idővel egyre kevesebb hibát fog elkövetni.
Musk október végén vette meg a Twittert 44 milliárd dollárért, néhány héttel később pedig arra figyelmeztetett, hogy esetleg csődbe mehet. A „hatalomátvétel” óta egymást érik a botrányok a cég háza táján: előbb Musk kirúgta a korábbi vezetést, majd megpróbált megszabadulni a munkavállalók felétől, akiknek egy részét aztán kénytelen volt visszavenni. A sorozatos balhék és Musk kiszámíthatatlansága miatt elkezdtek elvándorolni a komolyabb hirdetők a platformról, a káoszt pedig azzal sikerült tetéznie az üzletembernek, a közösségi oldal felfüggesztette több, vele kritikus újságíró fiókját. Ebből még nagyobb botrány lett, a tulajdonosnak pedig visszakoznia kellett.
Elon Musk: Lemondok, amint találok valakit, aki elég hülye ahhoz, hogy elvállalja ezt a munkát
Nem tudni, hogy mi alapján válogat a platform vezetése a közösségi médiafelületek között, a kasza például elérte a Mastodont, a Facebookot és az Instagramot, de semmi baja a YouTube-bal, a Telegrammal, vagy a Weibóval.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.