Handelsblatt: "Az Orbán-párt tervein könnyű átlátni"
A Handelsblatt című német üzleti lap a tervezett reklámadóról közölt orbánisztánozós kommentárt kedden.
A Handelsblatt című német üzleti lap a tervezett reklámadóról közölt orbánisztánozós kommentárt kedden.
A szerdai bírósági döntés, amely részben a panaszos Mesterházy Attilának adott igazat, az Átlátszó szerint alkotmányellenesen korlátozta a szólásszabadságot, és nagyon remélik, hogy az csak egy egyszeri kisiklás volt. "A szólásszabadság ügyében éppen az a szép, hogy olyan szereplők jogainak érdekében is fel kell lépni, akikkel amúgy szinte semmiben nem értünk egyet" – írják.
Annyi biztos csak, hogy az Alkotmánybíróságnak fogalma sincs az internetről. A remény ismét Brüsszelben tanyázik.
Sáling Gergő nevét több anyag címébe becsempészték. A vélhetően politikai okokból elmozdított főszerkesztőért kedd délutánra tüntetést is szerveznek az Origo székháza elé.
A 2011-ben kitört forradalom alatt sebészből lett műsorvezető módszeresen kifigurázta a mindenkori államhatalmat és ezért többször is eltávolították a nyilvánosság elől. Most végleg leveszik a műsorról, még az utolsónak szánt adást sem vetítették le.
Ahogyan a törvényhozási többség reagált a bajai videóügyre, az csak orosz, fehérorosz, ill. zimbabwei relációban értelmezhető. A Fidesz lényegében kilövési engedélyt adott újságírókra, bloggerekre, és csak a nagylelkűségüknek köszönhető, hogy végül nem fogják lecsukni a gondatlan információközlőket is.
A magyar kormány "minden erejével a vélemények feletti uralomért küzd", a kritikus médiumokat pedig, mint például a Klubrádió, megpróbálja "elhallgattatni" – hangzott el a Nyomás alatt című műsorban.
A Közgép térnyerését a Fidesz garantálja. Nagy mázlink van, hogy győzött a fülkeforradalom!
Komoly pénzbírság lett a vége két népszerű hazai blogger bírósági vitájának, a bíróság ítélete megkérdőjelezni látszik a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon.
Az Index egymillió forintot fizethet Vásárhelyi Mária szociológus-közírónak egy szatirikus cikk miatt. Az ítélet nem jogerős.
Navracsics Tibort szerdán az EP-ben bizottsági meghallgatáson faggatták.
A válaszadás jogát, vagyis a helyreigazítást érintő szabályozással kapcsolatban módosító indítványt nyújtanak be az előterjesztők a médiacsomag sajtószabadságot és médiatartalmakat szabályozó, úgynevezett kerettörvényéhez, amelyről ősszel dönthet a parlament.
Alkotmányellenes a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény dohányreklámok közzétételével kapcsolatos egyik rendelkezése, amely lehetővé teszi a még meg nem jelent reklám letiltását − közölte az Alkotmánybíróság (Ab).
Az uralkodó vagy a királyi család kifütyülése Spanyolországban nem minősül büntetendő cselekménynek - így határozott egy madridi bíróság.
A Magyar Köztársaság megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményébe foglalt véleménynyilvánítás szabadságát; a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) beadványa nyomán hozott marasztaló ítéletet a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden hozta nyilvánosságra - közölte a jogvédő szervezet.
Lehetetlenné teszi hatékony jogszabályok életbe léptetését a rasszista megnyilvánulásokkal szemben Magyarországon a véleményszabadság alkotmányos védelmének magas foka - állapította meg kedden közzétett jelentésében a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) fajgyűlölet- és intolerancia-ellenes bizottsága (ECRI).