Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alkotmányellenes a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény dohányreklámok közzétételével kapcsolatos egyik rendelkezése, amely lehetővé teszi a még meg nem jelent reklám letiltását − közölte az Alkotmánybíróság (Ab).
Az Ab a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény egyik rendelkezését semmisítette meg. Ez a rendelkezés feljogosította az eljáró hatóságot, illetve a bíróságot, hogy megtiltsa a még meg nem jelent reklám közzétételét, ha megállapítja, hogy a reklám − közzététele esetén − a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezésbe ütközne.
Az Ab a kereskedelmi szólásszabadságra hivatkozva azzal indokolta álláspontját, hogy az előzetes ellenőrzés lehetősége − a szabályozás általános megfogalmazása miatt − a nyilvános közlések rendkívül széles körére vonatkozik. A reklámok közzétételének előzetes hatósági tiltása a sajtóterméknek a megjelenését is akadályozhatja időlegesen. A vizsgált rendelkezés alapján bármilyen szabályszegés észlelése automatikusan a tiltás szankciójával jár. Mindezeket figyelembe véve az Ab arra a következtetésre jutott, hogy a szabályozás a véleményszabadság és azon belül a sajtószabadság aránytalan korlátozására ad módot.
Az Ab elutasította azokat az alkotmányjogi panaszokat és bírói kezdeményezéseket, amelyek a dohánytermékek reklámozásának − az előző reklámtörvényben megjelent − korlátozását kifogásolták. A határozat szerint az alkotmányban elismert véleménynyilvánítási szabadság nem zárja ki, hogy a törvényhozó az üzleti célú, kereskedelmi kommunikációt korlátozza. Az információkat közlő kereskedelmi jogalanyoknak (jelen ügyben a dohánygyáraknak) nincs az egyéni autonómiából fakadó saját véleményük, és a közléssel nem a politikai közvélemény formálásához járulnak hozzá.
Az indítványok olyan üzleti célú, fogyasztásra ösztönöző reklámtevékenység alkotmányos védelmét igényelték, amely nem nyújt többletinformációt a termékekről. Az Ab figyelembe vette, hogy a fogyasztásra ösztönző reklám dohánytermékekre vonatkozott, amelyek egészségkárosító hatása miatt elfogadott a szigorúbb állami beavatkozás − áll a közleményben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.