#vörösiszap


Vörösiszap: egy év múlva is védőmaszkot kell hordanom
 

Vörösiszap: egy év múlva is védőmaszkot kell hordanom

Devecser városában ez a hét vége is hasonlóan telt, mint az előző, és egész másként, mint a korábbiak. Szombaton és vasárnap is mindenki azon van, hogy mielőbb rendben legyenek a köz- és magánterületek, a lehető legkevésbé sérüljön ember és környezet. A városba csak azokat engedik be, akiknek dolguk van ott, a sajtó munkatársaitól igazálványt kérnek - derül ki a zalaihirlap.hu helyszíni riportjából.

hvg.hu hvg.hu






Vörösiszap: a MAL másfél milliárdot fizetne
 

Vörösiszap: a MAL másfél milliárdot fizetne

Öt éven át évi 300 millió forintot, összesen másfél milliárd forint kártérítést fizetne a MAL a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, s egy sokkal biztonságosabb tározóba helyeznék el a vörösiszapot.

MTI MTI

Lassan visszatér az élet a lezárt Kolontárra
 

Lassan visszatér az élet a lezárt Kolontárra

Lassan visszatér az élet a vörösiszap sújtotta, de az illetéktelenek elől még mindig lezárt Kolontárra. Kinyitott a bolt, a kocsma, az utcákon porvédő maszkban és gumicsizmában járkálnak az emberek, gyerekek; a kármentesítésben dolgozó szakemberek még mindig küzdenek a vörös sárral – tapasztalta az MTI tudósítója szombaton, az előző nap visszatelepített lakosságú Veszprém megyei faluban.

MTI MTI

Kétszáz ház lehet menthetetlen Devecserben
 

Kétszáz ház lehet menthetetlen Devecserben

A devecseri polgármester szerint az iszappal elöntött településen mintegy kétszáz ház menthetetlennek látszik; Toldi Tamás az MTI helyszínen lévő tudósítójának szombaton azt mondta, hogy a pontos kárfelmérést még a nap folyamán megkezdik.

MTI MTI

Ezer ember nem tudott még hazatérni
 

Ezer ember nem tudott még hazatérni

Hatvan ember töltötte közösségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztrófa sújtotta ajkai térségben, de további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza, vagy ő maga is megsérült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta települését – mondta a kármentesítési szóvivő az MTI tudósítójának szombat reggel.

MTI MTI


Nanoszivaccsal és aerogéllel lehetne megtisztítani Kolontárt
 

Nanoszivaccsal és aerogéllel lehetne megtisztítani Kolontárt

A katasztrófával kapcsolatos tudósítások a mai napig a világsajtó vezető anyagai között szerepelnek. Legutóbb a Popular Science magazin készített összeállítást, amelyben különböző szakemberek mondják el véleményüket a 40 négyzetkilométernyi területet beborító szennyezés semlegesítésének lehetőségeiről.

hvg.hu hvg.hu

Az LMP leállítaná a devecseriek és kolontáriak visszatelepítését
 

Az LMP leállítaná a devecseriek és kolontáriak visszatelepítését

Az ajkai vörösiszap-tározó katasztrófája által sújtott településekre múlt héten megkezdték a lakosság visszatelepítését. A Zöld Baloldal és a Lehet Más a Politika szerint felelőtlenek az erre vonatkozó kormányzati intézkedések. A két hete bekövetkezett baleset óta a közvetlenül érintett településeken kívül, a vörösiszappal borított több mint tíz négyzetkilométeres területen még meg sem kezdődött a szennyezőanyag összegyűjtése és megfelelő elhelyezése.

hvg.hu hvg.hu

Iszap: az év végéig veszélyhelyzet lehet
 

Iszap: az év végéig veszélyhelyzet lehet

A képviselők felhatalmaznák a kormányt arra, hogy év végéig meghosszabbítsa a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében október 6-án elrendelt veszélyhelyzetet.

unknown unknown