Egyes lakások már budapesti árakon mennek Zalában – körkép
A zalaegerszegi és a balatoni ingatlanok is népszerűek a megyében.
A zalaegerszegi és a balatoni ingatlanok is népszerűek a megyében.
hvg.hu
A ZTE kettős vereséggel, 3-1-es, míg a KTE 4-3-as összesítéssel búcsúzott.
MTI
Rosszabb években is legfeljebb egy-két gólya tud kirepülni egy fészekből, vagy egy se, jobb években is ritka, hogy kettő-háromnál több sikeres költés legyen. Egy zalaegerszegi fészekben azonban sok újszülöttet hozott a gólya.
hvg.hu
Gyanútlan idős emberekre utaztak az elkövetők.
hvg.hu
Júliustól megvalósul Zalaegerszegen a teljes tarifaközösség.
hvg.hu
A kocsiból csak azután szállt ki, miután belecsapódott egy étterem kirakatába.
MTI
Zalaegerszegen pusztítottak a lángok.
hvg.hu
Már több mint 300 ezer forintnál jár a civilek által felajánlott nyomravezetői díj.
hvg.hu
Története során először lett kupagyőztes a Zalaegerszeg.
hvg.hu
Mégsem lehet most emiatt felmondani Marikánál.
hvg.hu
Fontos, hogy a külsőségek helyett a célokra fókuszáljanak.
hvg.hu
Palkovics László gyorsan növekvő jármű- és hadiipari, illetve egyetemi birodalma több mint száz, jellemzően minisztériumi és Fidesz-közeli embernek ad zsíros vezetői állást.
A Zalaegerszeg lett az idei Magyar Kupa első döntőse egy nehezen felejthető jelenetnek köszönhetően.
hvg.hu
A fenyegetéssel érintett középiskolákat szakképzett bombakutatókkal átvizsgálták, azonban nem találtak robbanóanyagot.
hvg.hu
A futballista 23 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.
MTI
Később beismerte tettét.
hvg.hu