Csúcsformában tért vissza a The xx egy amerikai tévéműsorban
A januárban érkező új lemezről két dalt is eljátszott a trió a Saturday Night Live-ban.
A januárban érkező új lemezről két dalt is eljátszott a trió a Saturday Night Live-ban.
hvg.hu
Pénteken volt 25 éves az Achtung Baby, amely a popkulturális közmegegyezés szerint nemcsak megnyitotta a kilencvenes éveket, de új irányba is rakta a U2 pályafutását. Elmeséljük a történetét.
Németh Róbert
Az Oscar-díjas Hans Zimmer tavalyi nagy sikerű koncertsorozata után 2017-ben ismét visszatér Európába, és június 1-jén Budapesten is fellép zenekarával.
MTI
Nincs mese, a hollandiai Le Guess Who? idei kiadása megmutatta, milyen irányban érdemes tovább gondolkodni a zenei fesztiválok szervezőinek. Itt simán megfért egymás mellett a Radiohead gitárosának indiai zenészekkel közös projektje, a Savages posztpunkja vagy Laurel Halo jövőbe mutató techno-szettje. Az utrechti rendezvény egy célt vállal, és azt teljes mértékben teljesíti: műfajtól és származástól függetlenül csak a minőségi előadóknak rendel alá mindent.
Bicsérdi Ádám
Jövő februárban a Budapesti Kongresszusi Központban ad majd koncertet a legendás zenekar.
MTI
Ha már elege van az elnökválasztás utáni sirámokból, vagy a kárörvendő ünneplésből, hallgasson bele a 90-es évek esős, rozsdás Londonjának fémes ízű kalapálásába. Szombaton Ed Rush pörgeti a lemezeket az Akváriumban.
hvg.hu
Az afgán Sonita Alizadeh még mindig csak 19 éves, de már kétszer ki akarták házasítani. Másodjára már a menekülést választotta. Iránban rappelni kezdett, pedig ott ez a férfiak privilégiuma. A róla szóló, jelenleg a Verzió fesztiválon vetített dokumentumfilm ráadásul a műfaji határokat is durván feszegeti.
Bodnár Zsolt
Az énekesnő vagyonát 92 millió fontra becsülik, ezzel Adele a tavalyi győztest, a One Directiont taszította le a Nagy-Britannia 30 év alatti sztárjait összegző lista trónjáról. Ezzel azonban csak a szigetországban vezető, hiszen a világban Taylor Swift számít a leggazdagabbnak a fiatal popcsillagok között.
MTI
Nem szeret egy napnál többet vacakolni egy dallal, és legszívesebben Bob Dylannel dolgozna együtt – vallja Andrew Stockdale, a 2000-es évek nagy gitárzenei feltámadásába alaposan beletrafáló Wolfmother frontembere. Meglepő, de az ausztrál banda először lép fel Magyarországon, ebből az alkalomból beszélgettünk Stockdale-lel a Guns N'Rosesról, az ausztrál színtérről és persze a legfrissebb Wolfmother-lemezről.
Bicsérdi Ádám
A Can't Stop the Feeling című dal a Trollok című animációs filmben hangzik el, a forgalmazó pedig úgy döntött, hogy egy magyar énekessel újra felénekelteti a számot.
hvg.hu
Az elkövető csak barátjának akarta biztosítani, hogy mindörökre élvezze a csodálatos zenét.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A magyarok körében az egyik legnépszerűbb rockzenekarnak számító banda még sosem járt nálunk, jövőre Sopronban debütálnak itthon.
hvg.hu
A Docler Holding két új oldalt indított, de egy közösségi média alkalmazáson is dolgoznak.
hvg.hu
A Spotify új videósorozatot indított, amelyben klasszikus klipeket vesznek elő újra egy új számhoz. A Flash Frame sorozat első darabja a Blink 182 legismertebb videója, a What's My Age Again alapján készült.
hvg.hu
Prosztópunk, politikus tánczene, félrecsúszott nyakkendős balladák – mi ezeket az albumokat ajánljuk az elmúlt hetek zenei megjelenéseiből.
Németh Róbert
Németh Róbert
Bicsérdi Ádám
Bodnár Zsolt
Balla István
Ezen a honlapon havi, éves és a spotify-os regisztráció óta összesített toplistát kap kedvenc számaiból és előadóiból, majd indíthatja is a zenét.
hvg.hu
Az Amazon úgy döntött, hogy beszáll a streaming piacra: fizetős, reklámmentes és korlátlan zenehallgatással járó szolgáltatást indított, amely bizonyos esetekben még olcsóbb is, mint a Spotify és az Apple Music.
hvg.hu
A Dirty Dancing betétdalát éneklik el - persze csak a holland LuckyTV videós montázsában. A készítők egészen pontosan illesztették az elnökjelöltek szájára a dalszöveget, mintha tényleg ők énekelnék a Time of My Life-ot, pedig csak a második elnökjelölti vitáról volt szó.
hvg.hu
Az American Idiot adaptációja az HBO-ra érkezhet. Musical már készült a zenekar 2004-es lemezéből.
hvg.hu
Az új albumon kedvenc blues-legendáiktól dolgoztak fel Mick Jaggerék.
hvg.hu