Nagy Zsolttal, egyszerre filmmel, zenével és színházzal mutat be speciális előadást az Átrium
Az összművészeti produkciót a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film rendezője, Horvát Lili rendezi.
Az összművészeti produkciót a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film rendezője, Horvát Lili rendezi.
Van némi hozzáfűznivalója az Átriumnak a Kulturális és Innovációs Minisztérium keddi közleményéhez. Ebben a tárca kiemeli, hogy más színházakkal együtt a budai független játszóhely is meg fogja kapni a működési támogatását, csakhogy – mutat rá az Átrium – ez nem egyenlő az előadóművészeti többlettámogatással, amely érdemben tudná kihúzni a gödörből a csőd szélére jutott színházakat. Erről a pénzről továbbra sincs semmi információ.
Közel egy hónappal azután, hogy az Átrium színház bejelentette megszűnését és a kollégáinak egy részét elbocsátotta, amiért időben nem kapta meg a működéséhez elengedhetetlenül szükséges állami támogatást, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közölte: még a héten megkezdik a kormányzati támogatások kifizetését, az Átrium felé is. Később az Átrium kiemelte, hogy ezek a támogatások továbbra sem elegek a túléléshez, a 255 millió forintra benyújtott kérelmük elfogadásáról továbbra sincs hír.
200 millió forint kellene a jegybevételeken túl az Átriumnak ahhoz, hogy életben maradjanak.
Már harmincegy független színházi műhely jelentette ki: ahogy az Átrium, úgy az ő működésük is veszélyben van az állami támogatások elmaradása miatt.
Eddig több mint negyvenmillió forintot adományoztak kérés nélkül a színház nézői, és ebben még nincs benne az az összeg, amellyel negyven kávézó támogatta a csütörtöki bevételével az Átriumot.
A tényt, hogy a budapesti Atrium színház a kényszerű bezárással néz szembe, nehéz másnak látni, mint a direkt cenzúra felé tett kormányzati lépések egyenes következményének. Amit eddig csak a NER perifériáján mozgó figurák követeltek, az ma kezd hivatalossá válni a hazai kulturális politikában.
Hernádi Judit, Stohl András és Hevér Gábor is megszólalt a bezárás szélére került Átrium színház miatt. Mostanra a független intézménynek tett felajánlások összege meghaladta a 31 millió forintot.
A főváros beszáll pénzzel, de magánadományokat is várnak.
Olyanok is kaptak támogatást, akiknek nem is lett volna szabad, ráadásul a gazdasági versenyt is sérti, hogy a minisztérium egyes pályázatokat egyszerűen nem bírált el – véli a Független Előadó-művészeti Szövetség.
A mozgalom szerint a kormányzat sokszor csak kerülgette a forró kását, ha a kultúrára fordított pénzekről volt szó, Hoppál Péter kulturális államtitkár viszont egyértelművé teszi, hogy az egyéni ízlés és a kormány által meghatározott világkép szerint dől el a támogatások sorsa.
Az állami támogatás teljes hiánya miatt a bezárás szélén álló színháznak egyetlen hét alatt 17 millió forintot adományoztak a nézői.
Hétmillió forintnál is több felajánlást kapott már az Átrium.
A kormánypropagandában is támadott budapesti színház csütörtök este jelentette be, hogy kénytelenek végleg leengedni a függönyt.
„Nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk” – írta csütörtök este a budapesti Átrium színház abban a posztban, amelyben közölték: két hét múlva kénytelenek bezárni, és végleg leereszteni a függönyt. Megmentheti-e a színházat a közönség, van-e politikai szándék a háttérben, és miért jutott ide az Átrium? Erről kérdeztük a színház produkciós menedzserét.
A Magyar Nemzet című kormánylap már második cikkével igyekszik lejáratni a budai színházat, ahol „transzvesztiták szerepelnek”.
Videóval reagált a korábban az állami támogatás elmaradása miatt a sajtóba került Átrium az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőinek menesztésére.
Mostanra már 61 millió forint összegyűlt pusztán az Átrium nézőinek támogatásából. „Soha nem jártam még az Átriumban. De nagyon felizgatta a fantáziámat, ha a rendszer ennyire fél önöktől” – írta az egyik adományozó.
Az egy percről szóló javaslat érinti a Pintér Béla és Társulatát, a Centrál Színházat és még rengeteg színházi társulatot.
Politikus, társadalomkritikus színháza lefosztja a hamis pátoszt hazaszeretetről, nemzetről. Az Átrium felkérésére Trianont és annak következményeit vizsgálja határon inneni és túli színészekkel a vajdasági Urbán András A trianoni csata című rendezése.