Diákokat szállító mikrobusszal ütközött egy autó, egy ember meghalt
Három tanuló is megsérült.
Bár már nem tulajdonosa az újkígyósi ingatlannak, még mindig ott lakik a feleségével.
A nemtetszését azzal fejezte ki, hogy a pedagógust megütötte.
Legendaként emlegették a harcsát korábban Újkígyóson, és kiderült, hogy tényleg létezik.
Simonka György fideszes országgyűlési képviselő egyik üzlettársa előzetesbe került a múlt héten a politikust is érintő költségvetési csalási ügyben - értesült a Magyar Nemzet.
A Blikk derítette ki, hogy Simonka György újkígyósi háza valójában az unokahúga nevén van, és a politikus havi 60 ezer forintért bérli – papíron. A lap úgy értesült, hogy a birtok eladásának köze lehetett ahhoz, hogy a fideszes képviselő korábban kezességet vállalt egy cég banki hitelére, amit végül nem tudtak fizetni. Simonka György azonban ezt cáfolta.
Ivóvízminőség-javító program indul Dél-Békésben Medgyesegyházán és Újkígyóson, a beruházás értéke több mint hétszáz millió forint - jelentette be a társulás elnöke, Ruck Márton.
Kigyulladt egy faipari üzem Újkígyós mellett péntek délután - tájékoztatta a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Ivóvízminőség-javító programot indítanak Medgyesegyházán és Újkígyóson a víz arzéntartalmának csökkentésére, hétszáz millió forintból. A két település közös pályázattal a beruházási költségek 85 százalékára vissza nem térítendő forrást nyert a Környezet és Energia Operatív Programban.
A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott és fideszes országgyűlési képviselő, Erdős Norbert anyósa, aki Újkígyóson háziorvos, sorra kapja pályázat nélkül a foglalkoztatás-egészségügyi megbízásokat. Most éppen Medgyesegyházán lett 350 ember üzemorvosa - írja a Magyar Narancs online.
Súlyosan megsérült az az idős kerékpáros, akit egy kamion ütött el, kedden a déli órákban, Újkígyóson