#áfacsalás

Szójás bűnszervezet követett el milliárdos áfacsalást, egy tatabányai ügyvéd is gyanúsított
 

Szójás bűnszervezet követett el milliárdos áfacsalást, egy tatabányai ügyvéd is gyanúsított

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek” majdnem egymilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói a teljes kár megtérülését biztosították azzal, hogy a bűncselekményt megszakították, a haszonhúzók vagyonát lefoglalták, és megakadályozták a visszaigényelt áfa egy részének kiutalását.

hvg.hu hvg.hu








A seftesek szívják a termelők vérét és verik fel a zöldségárakat? Utánajártunk – videó
 

A seftesek szívják a termelők vérét és verik fel a zöldségárakat? Utánajártunk – videó

Harminc-negyven százalékkal drágábban vesszük a zöldségek, gyümölcsök nagy részét, mint amennyiért azoktól veszik a kereskedők, akik azt megtermelik. A szakmai szövetség már azt tervezi, hogy az árcédulára kötelezően felíratnák nem csak a fogyasztói, hanem a termelői árat is. Hátha valaki elszégyelli magát. De kinek is kellene szégyenkeznie? A fővárosi nagybani piacon faggattuk a kereskedőket.

hvg.hu hvg.hu




Nem jelentette a Mol a belső áfacsalásokat a NAV-nál?
 

Nem jelentette a Mol a belső áfacsalásokat a NAV-nál?

Házon belül rendezte a Mol a kútjainál elkövetett áfacsalások ügyét: jelképes kötbért fizettettek a töltőállomás üzemeltetőjével. Egy belső körlevél arra figyelmeztette a 25 százalékos állami tulajdonban lévő olajvállalat dolgozóit: ha jön a "hatósági észlelés", súlyosabb, milliós büntetések is jöhetnek.

hvg.hu hvg.hu