Olyan kék lett az ég New Yorkban az éjszaka közepén, hogy azt hitték, támadnak az ufók
Pedig csak egy transzformátorállomás kapott lángra.
Pedig csak egy transzformátorállomás kapott lángra.
Rózsaszínben és lilában pompázott az égbolt csütörtök hajnalban az egész Egyesült Királyság területén. A sónak van hozzá köze.
Két héten keresztül fotózta az égboltot a namíbiai szavannán egy hatfős, magyar fényképészekből álló expedíció. A csapat tagjai 12 ezer kilométert utaztak, hogy fotókat készítsenek az égboltról. Figyelje meg, mennyire mást lehet látni, hogyha egy fényszennyezéstől mentes, ritkán lakott országban pillant fel az égre, mintha a sűrűn lakott európai kontinensen teszi ugyanezt.
Látványos panorámafotóval mutatta meg olvasónk, hogyan érkezett meg a vihar péntek délután Siófokra. Míg a Balaton egyik oldalán fényes nappal volt és a felhők még utat engedtek a fénynek, a másikra szinte éjszakai sötétség telepedett a viharfellegek miatt. Kifejezetten változékony, sokfelé hűvös és esős időre van kilátás hétvégén, így a jelenség akár meg is ismétlődhet. A képre kattintva járható virtuálisan körbe a víztükör a fényes oldaltól a sötétig.
Változatos légköroptikai jelenségeket lehetett megfigyelni csütörtökön délelőtt.
Egy orosz rakétakísérlet optikai hatását láttuk - a rakétát Budapesttől 2000 km-re lőtték fel.
Hétfőn hajnalban nagyon közel kerül egymáshoz az égen a Vénusz és a Jupiter. Legközelebb 2065-ben figyelhetjük majd meg ezt.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a hosszabb idő történéseit tömörítő, általában látványos eredménnyel járó timelapse-technika előnyeit. De nem is hangsúlyoznánk, inkább mutatunk egy újabb bizonyítékot.
Szombat éjszaka Révfülöpnél így ragyogtak a csillagok a Balaton felett.
Pécsett egy nyári zivatart is megirigylő vihar volt, az égbolt pedig utána vörösben pompázott - számolt be az Időkép. Fotó.
Az MTA-ELTE Lendület Asztrofizikai Kutatócsoport csatlakozik a jelenleg tervezett legnagyobb nemzetközi égboltfelmérési projekthez, a hamarosan induló LSST (Large Synoptic Survey Telescope) programhoz.
Ismét elhalasztották a döntést a világ legnagyobb távcsőhálózatának helyszínéről. Az elképzelések szerint Dél-Afrikában, vagy Ausztráliában építenék fel az SKA nevű rendszert.
Ha valaki még nem hallott volna arról, milyen csodát kínál ma este az éjszaka mennyezete, annak örömmel mutatjuk meg...
Az Amazon legújabb kütyüje, az éjszakai csillagos égboltot varázsolja nappalink – vagy ami még jobb, hálószobánk...
Utoljára az ezredforduló körüli években sorakozott fel több fényes bolygó az esti égbolton: most júliusban a Merkúr, Vénusz, Mars és a Szaturnusz képez 50 fok hosszú égi láncot, amelyhez július 13-16. között a Hold is csatlakozik.
Kettős fronthatás gyengíti a teljesítőképességet. Nem csak álmatlanság, de levertség és depresszióra való hajlam is kialakulhat a nap folyamán.
Egy skóciai nemzeti parkkal együtt a Kaposvártól délre fekvő Zselici Tájvédelmi Körzet lett az első, nemzetközileg is elismert Sötétégboltpark Európában. Ez olyan terület, ahol éjszakánként szinte teljesen fényszennyezéstől mentesen tárulhat a látogatók elé a csillagos égbolt látványa.