Olcsóbban vehet lakást az örökösöktől
A Duna House ingatlan franchise hálózat elemzése alapján az örökösök általában alacsonyabb áron értékesítik az ingatlanokat az átlagnál.
A Duna House ingatlan franchise hálózat elemzése alapján az örökösök általában alacsonyabb áron értékesítik az ingatlanokat az átlagnál.
Nem minden milliárdos rendkívüli mértékben altruista, többen már életükben dobra verik vagyonuk jelentős részét, és alig hagynak pénzt örököseiknek. Mások csak annyi pénzt tartanak meg, mely a temetésükre elég lesz, vagyonuk többi részét még életükben szétosztogatják.
Új öröklési jogi szabályok lesznek érvényesek 2014. március 15-től, az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatályba lépésétől.
Januártól emelkedik a lakásvásárlások illetéke, egyszerűsödik viszont a helyzet öröklés és ajándékozás esetén, az illeték-előleg pedig megszűnt.
Az élet és a halál nagy kérdései mozgatták meg leginkább a képviselők fantáziáját az új Polgári törvénykönyvhöz benyújtott módosító javaslatok tanúsága szerint. Lázár János például nagyobb teret engedne a végrendelkezésnek, és könnyebbé tenné a hálátlan rokonok kitagadását is. A legnagyobb vita várhatóan az élettársak körül alakul majd ki, hiszen a kormánypártok közt sem látszik egyetértés.
A befektetők nyaralni mentek, a forint megizmosodott, és a csődkockázatunk is nagyot esett. Ősszel azonban visszatérhetnek a bajok, ha az eurózónában nem indul be a pénznyomda. A héten kiderült az is, hogy az első félévben besült a miniszterelnök adósmentő csodafegyvere. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az Alkotmánybíróság felfüggesztette a családvédelmi törvény öröklésről szóló rendelkezésének hatálybalépését – közölte a testület pénteken.
Nyilvános árverést hirdet az örökléssel hozzá került ingóságok értékesítésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). A 112 tárgyat - köztük bútorokat, ezüst és arany ékszereket, használati tárgyakat - május 3-án árverezik el.
Hamarosan a kormány elé kerül az új Polgári törvénykönyv tervezete, amelyről folyamatosak a szakmai egyeztetések - írja közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely az öröklési jog változásainak néhány tervezett részletéről is beszámolt.
A vagyonosodást vizsgáló ellenőrök sűrűn találkoznak azzal a magyarázattal, hogy örököltek, mióta a hagyaték megszerzése közvetlen rokoni kapcsolatban illetékmentes lett - írja a Népszabadság.
Tavaly összesen 79,8 milliárd forint illetéket fizettek be a magánszemélyek, ami közel 10 milliárd forinttal marad el a tavalyelőttitől; ezen belül az autók utáni illetékbevétel összege nőtt, az ingatlanoké csökkent - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
A tb-rendszerbe visszalépésre a jövőben kizárólag rokkantság esetén lesz lehetőségük azoknak, aki most a maradás mellett döntenek. Visszatérésükkor azonban csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati időt veszik figyelembe, ahogy öröklés esetén is.
A körülmények különös összejátszása nyomán egy gyilkos örökli áldozata teljes vagyonát - 431 ezer dollárt - az Egyesült Államokban.
A kormány tervei szerint a javaslatok elfogadása után visszamenőleges hatállyal, július elsejétől megszűnik az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbefogadott gyermekek esetében. a tényszerű tájékoztatás ellenére sok esetben helytelen információk jelentek meg a médiában, amit az "egyenes ági" és a "vér szerinti" fogalmak téves használatának tulajdonít.
Zsidók és szamaritánusok évezredeken át vitatkoztak azon, hogy a szamáriaiak mennyire tekinthetők zsidónak. Most a genetika úgy tűnik, eldöntötte a kérdést. A ma élő pár száz szamaritánus férfiágon kohanita, tehát a legelőkelőbb zsidó papi réteghez tartozik genetikailag, női ágon viszont nem zsidókról van szó.
Ingatlan öröklése és értékesítése után mikor kell adót fizetni? Hallgató a képzési költség etvisszaigényelheti-e? Gyermeknek juttatott pénz, mint ajándék, adóköteles? Olvasóink kérdéseire az APEH válaszol.
A szívbetegségeket inkább génekkel adják tovább a szülők, mint viselkedési mintával - erre jutottak svéd kutatók.
Magyarországon a rendszerváltáskor alakított családi cégek most állnak generációváltási hullám előtt, ám ahhoz, hogy kétharmaduk ne roppanjon össze az átadási folyamat során, sürgős változásra van szükség a magyar jogrendszerben. A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület szerint a világszerte sikeresen működő magánalapítványi rendszer kialakítása komoly segítséget jelentene az érintett vállalkozásoknak.
Külföldi munkavállalás és magyarországi öröklés esetén mi a teendő az adóbevallással? Nem vagyoni kártérítés után kell-e adózni? Ingatlanértékesítésből származó, hiteltörlesztésre fordított jövedelem csökkenti az szja-alapot? Az olvasók kérdéseire az APEH munkatársai válaszolnak.
Névrokon városaira hagyott csaknem 66 millió forintnyi fontot egy skót férfi.