Akit megfertőz az eredeti omikron, azt kisebb eséllyel találja meg az újabb változat
Több országban az eredeti omikron koronavírus-variáns mellett már az úgynevezett BA.2-es változat is terjed. A kutatók szerint egyelőre nem érdemes aggódni.
Több országban az eredeti omikron koronavírus-variáns mellett már az úgynevezett BA.2-es változat is terjed. A kutatók szerint egyelőre nem érdemes aggódni.
A dél-afrikai kutatók összesen 36 ezer koronavírusos beteg adatait elemezték, hogy kiderüljön, mennyire képes újrafertőzni az új variáns.
A szakértők úgy tartják, hogy esetükben az újrafertőződés jelensége nagyon ritka. A vizsgálat eredményei több mint 15 ezer ember egészségügyi adatain alapulnak.
Életkoronként eltérő, ki milyen hosszú ideig védett a koronavírussal szemben, ha egyszer már átesett a betegségen. Arra ugyanakkor még mindig kicsi az esély, hogy valaki másodjára is elkapja a kórokozót. Az idősebbek esetében ez viszont nem feltétlenül igaz.
Az egyelőre nem világos, hogy a gyógyultak mennyi idő múltán lesznek ismét fogékonyak a fertőzésre.
A University of Nevada tudósai szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy az első fertőződés nem ad teljes védelmet a betegséggel szemben.
Hongkong után Belgiumban és Hollandiában is találtak olyan, a koronavírus okozta betegségből felgyógyult pácienst, akit azóta megint megfertőzött a kórokozó.
A fertőzés után csak 2-3 hónapig védenek a megjelenő antitestek egy friss kutatás szerint. Ha valóban ez a helyzet, akkor egy védőoltás sem hoz ki többet a szervezetből.
A szervezetükben jelenlévő vírus nem képes szaporodni egy dél-koreai kutatás szerint.
A világszervezet munkatársa, Maria van Kerkhove szerint a tüdő elhalt sejtjei miatt lehet ismét pozitív a koronavírusteszt a gyógyult pácienseknél, ez azonban – legalábbis a jelenlegi információk alapján – nem jelent problémát.