#ügyészség

Ügyészségi vizsgálat indult I. Ferdinánd unokái ellen
 

Ügyészségi vizsgálat indult I. Ferdinánd unokái ellen

Vizsgálatot indított a román ügyészség I. Ferdinánd király unokái ellen, amiért nem akadályozták meg, hogy egy Jászvásár (Iasi) környékén visszaszolgáltatott, műemléklistán szereplő udvarházukat tűzifának és építőanyagnak hordják szét a helyi lakosok - írta csütörtökön az Adevarul című román lap.

MTI MTI


Eldőlt: a Fidesz a végsőkig ki fog tartani Bayer mellett
 

Eldőlt: a Fidesz a végsőkig ki fog tartani Bayer mellett

A választóktól kapott "erőteljes jelzések" hatására fordulat állt be a Fideszben a Bayer-ügy kezelésében. Míg kezdetben a párt politikusai bírálták a publicista tíz nappal ezelőtti, a cigányokat állatokhoz hasonlító írását, forrásaink szerint az írás megjelenése után bekövetkezett brutális ózdi gyilkosság, illetve az ellenzék "támadásai" után a Fidesz - a közhangulatot felmérve - inkább "beleállt az ügybe". A "rendet" követelő kormánypárti nyilatkozatok hároméves Fidesz-kormányzás után furán hangzanak, ráadásul a Fidesz ezzel a fordulattal azonosul Bayernek a magyarországi cigányság "jelentős részét" "állatoknak" minősítő kijelentéseivel, forrásaink egybehangzó állítása szerint eldőlt: a kormánypárt a végsőkig kitart a cigányozó Fidesz-alapító mellett.

M. László Ferenc M. László Ferenc






TI: egyre több korrpuciós ügyet göngyölít fel a média a visegrádi országokban
 

TI: egyre több korrpuciós ügyet göngyölít fel a média a visegrádi országokban

Közös probléma a visegrádi országokban a pártfinanszírozásban jelenlévő korrupció. Itthon és Lengyelországban inkább az üzleti szektorban vannak a legaggasztóbb korrupciós problémák, de egyre többször lepleznek le gyanús ügyeket újságírók, bloggerek, hírportálok – egyebek mellett ezt írják abban a tanulmányban, amelyet a Transparency International nemzeti tagozatai közösen készítettek a térség országainak vizsgálatával.

hvg.hu hvg.hu


Moszkvai ingatlanügy: már minősített bűnpártolást gyanítanak
 

Moszkvai ingatlanügy: már minősített bűnpártolást gyanítanak

Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében - közölte szombaton Fazekas Géza ügyészségi szóvivő.

MTI MTI


Fellebbezett az ügyészség Molnár Gyuláék ügyében
 

Fellebbezett az ügyészség Molnár Gyuláék ügyében

Megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára az ügyészség fellebbezése Molnár Gyula­, Újbuda volt szocialista polgármestere és társai ügyében, akiket első fokon bűncselekmény hiányában mentett fel a hivatali visszaélés vádja alól a Fővárosi Törvényszék.

hvg.hu hvg.hu

Újabb gyanúsítás Biszku Béla ügyében
 

Újabb gyanúsítás Biszku Béla ügyében

Engedély nélkül tartott lőszerrel való visszaélés az új gyanúsítás a volt belügyminiszter ellen. Biszku Bélánál 11 darab vadásztöltényt találtak a lakásán tartott házkutatás során.

hvg.hu hvg.hu

Vádat emelne az ügyészség a 2006-os rendőrök ellen
 

Vádat emelne az ügyészség a 2006-os rendőrök ellen

Novemberben befejeződött a nyomozás a 2006 őszi rendőri cselekmények ügyében, az ügyészség most azt vizsgálja, milyen bűncselekmény ügyében emelhet vádat - mondta a legfőbb ügyész hétfőn a parlamentben, egy jobbikos képviselőnek adott válaszában.

MTI MTI


Lázár-baleset: továbbra is a rendőrség nyomoz
 

Lázár-baleset: továbbra is a rendőrség nyomoz

Továbbra is a rendőrség nyomoz Lázár János hajnali autóbalesetének ügyében - tudta meg a hvg.hu. A HavariaPress korábban úgy értesült, hogy az ügyészség vette át a nyomozást. A hvg.hu információját az ügyészség szóvivője is megerősítette. Lázár autóját egy minisztériumi dolgozó vezette.

HavariaPress/MTI HavariaPress/MTI



Gyurcsány: az ügyészség alávaló módon viselkedett
 

Gyurcsány: az ügyészség alávaló módon viselkedett

Gyurcsány Ferenc állítása szerint nem bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában szüntették meg ellene az eljárást a Sukoró-ügyben, erről szól a Központi Nyomozó Főügyészség határozata. Fazekas Géza főügyészségi szóvivő ugyanakkor a megjelölt törvényhelyre hivatkozva az MTI-nek csütörtökön megerősítette azon korábbi közlésüket, hogy bizonyítottság hiányában szűnt meg a nyomozás.

MTI MTI