Őszig 650 forint alatt maradnak az üzemanyagárak – ha minden jól megy
Drágult a nyersolaj, gyengült a forint, jelentősen drágultak az üzemanyagok.
Drágult a nyersolaj, gyengült a forint, jelentősen drágultak az üzemanyagok.
A héten már másodszor kell többet fizetni a kutakon.
Folytatódik az elmúlt három hétben tapasztalt folyamat.
Furcsa, de a kínai turistákon is nagyban múlik, hogy mennyiért tankolunk az év hátralevő részében. A magasabb benzinárak nem várt összetevői.
Közel 20 százalékkal esett a hazai benzinkutak összesített forgalma az első negyedévben, főként az ársapka piactorzító hatásának megszűnése, és a visszaeső gazdasági teljesítmény miatt.
A világgazdaság gyengélkedik, kevés gázolaj fogy, ezért ment a dízel ára a benziné alá a magyar kutakon. Tartósan maradhatnak a 600 forint körüli árak, bár az OPEC csökkenti a kitermelést. A világgazdaságnak nem megy túl jól, és a kilátások is bizonytalanok.
A héten tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak.
A benzin ára viszont a héten már nem változik.
Eddig egálban voltak, most lesz egy kilenc forintos különbség a gázolaj javára.
A világpiaci olajár minden országot ugyanúgy érint, és a magyar állam nem is adóztatja agyon az üzemanyagokat. Az árrés azonban kiemelkedően magas, nagyrészt az árstopnak köszönhetően, amely felszámolta a piaci versenyt és kinyírta a nagykereskedői importot. A piac elkezdett helyreállni, de ez időbe telik.
Lépés annyiban nem váratlan, hogy a francia államfő felszólította a céget, hogy tegyen gesztust a fogyasztók felé.
A nagykereskedelmi ár biztosan lejjebb megy, a többi a kutakon múlik.
Magyarországon egyelőre drágább a 95-ös benzin a dízelautók üzemanyagánál.
Európa vasárnaptól új, távolabbi partnerektől szerzi be a dízelt és a további olajtermékeket, ami költségesebb lesz, felhajtja az árakat, és ez hozzánk is begyűrűzik, írják.
Szerdán a kiskereskedők érvényesítették a nagykereskedelmi árak mérséklődését az áraikban. Most is erre lehet számítani.
Akár 10 forinttal is csökkenhet az üzemanyag literenkénti ára.