#őslény

Ez aranyos: színes, foltos és pettyes tojása volt néhány dinoszaurusznak
 

Ez aranyos: színes, foltos és pettyes tojása volt néhány dinoszaurusznak

A kék és a barna különböző árnyalataiban pompázó, foltos és pettyes tojása volt néhány dinoszaurusznak – derült ki a Nature című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmányból, amely azt bizonyítja, hogy a színes tojás korántsem a modern madarak kivételes tulajdonsága, hanem már az őseiknek számító dinoszauruszok csoportjára is jellemző volt.

MTI MTI





Nem kellene félnünk az erszényes kardfogú tigristől
 

Nem kellene félnünk az erszényes kardfogú tigristől

Több mint hárommillió évvel ezelőttig furcsa kinézetű, tigrisre emlékeztető erszényes ragadozó settenkedett Dél-Amerika őserdeiben zsákmányra lesve: a hatalmas kardfogú szörnynek azonban "szégyenszemre" nem volt erősebb a harapása, mint a mai házimacskának.

MTI MTI


A talpa élén járhatott az ember egyik elődje
 

A talpa élén járhatott az ember egyik elődje

Egészen egyedülállóan járhatott az a két millió évvel ezelőtt élt őslény, amely akár a majom és az ember közötti láncszem is lehet - erre jutott a csontok négyéves vizsgálatának eredményeként egy nemzetközi tudóscsapat, amely tanulmányainak csokrát, összesen hat elemzést a science tudományos folyóiratban tette közzé.

MTI MTI

Tulipánalakú volt egy ősi állat
 

Tulipánalakú volt egy ősi állat

Tulipánra hasonlított az a félmilliárd éve élt tengeri állat, amelynek fosszíliáit Kínában, Jünann (Yunann) tartományban fedezték fel. A Hszieni (Xian) Egyetem paleontológusai vizsgálataikról a Scientific Report online folyóiratában számoltak be.Tulipánalakú volt

MTI MTI