szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Halászat közben egy hatalmas méretű ősbölény koponyája akadt egy apa és fia hálójába a Tiszán még ősszel. A leletről kiderült, 15 ezer éves lehet.

A nagyrévi halász Tarjányi Mihály és fia még ősszel Tiszakürt körnéykén halászott, mikor a folyón a fenékhálóba akadt valami súlyos dolog. Amikor kihúzták a hálót, azt hitték, egy fadarabot sikerült kifogniuk - írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei online portál, a Szoljon.hu.

Amikor közelebbről megvizsgálták a zsákmányt, rájöttek, hogy az inkább egy széles szarvra hasonlít, így hazavitték és megtisztították, majd a fényképét elküldték egy természetvédelemmel foglalkozó ismerősüknek. A szakemberek végül megállapították, hogy egy igen ritka leletről van szó, a szarv ugyanis egy ősbölényé volt.

A koponya végül a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumba került, ahol az egyik legfőbb látványosság lett. Béres Mária, a múzeum vezetője elmondta, az ősbölények 15 ezer éve éltek a Kárpát-medencében, a most megtalált koponya pedig egy, a jégkorszak végén a Tisza közelében elpusztult állaté lehetett. A szakember szerint a Tisza konzerválta a csontot, a folyó ásványi anyagai ugyanis a koponya legapróbb zugába is bejutottak, ami elősegítette a kövesedést.

Az ősbölények a mai bölényeknél valamivel nagyobbra nőttek és a szarvuk is hosszabb volt. Hatalmas csordában élhettek, a hideghez tökéletesen alkalmazkodtak, ezért tudták sokfelé megvetni patáikat: Nyugat-Európától egészen Alaszkáig. Őseink előszeretettel vadásztak rájuk, alakjukat barlangrajzokon fedezhetjük fel. Európai populációjából csaknem 10 ezer éve, az utolsó jégkorszak végére fejlődött ki „mai társa”, az európai bölény.

A Tiszában talált lelet 130 centiméter széles, és mintegy harminc kilogrammot nyom.

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben