szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egészen egyedülállóan járhatott az a két millió évvel ezelőtt élt őslény, amely akár a majom és az ember közötti láncszem is lehet - erre jutott a csontok négyéves vizsgálatának eredményeként egy nemzetközi tudóscsapat, amely tanulmányainak csokrát, összesen hat elemzést a science tudományos folyóiratban tette közzé.

Az Australopthecus sedibának nevezett őslény két példányának - egy nőnek és egy gyereknek - csontmaradványaira 2008-ban bukkantak Dél-Afrikában. A négyéves elemzés révén sem sikerült a fajt elhelyezni az emberiség evulúciós családfájának pontos ágán. Mindazonáltal néhány viselkedési, mozgási sajátosságot valószínűsíteni tudtak a kutatók. A legkülönlegesebb a lény járása lehetett: mivel talpának sarokcsontja meglehetősen keskeny - majoméhoz közel álló -, ezért valószínű, hogy két lábon járás közben nem a sarkával kezdett a földre nehezedni lépésenként, hanem talpa élével.  

A lény mellkasának bordázata felül keskeny, és így a majoméhoz hasonlít, alul viszont kiszélesedik, ezért inkább emberi. Csigolyából ugyannyi volt neki, mint a modern embernek, a háta mégis hosszabb lehetett és rugalmasabb. A fogazat ugyancsak mutat emberi jellegzetességeket, de primitív sajátosságokat szintén.  

A - dél-afrikai, amerikai, brit - kutatók arra jutottak, hogy a lény nagy valószínűséggel ügyesen csimpaszkodott és közlekedett fákon, ugyanakkor felegyenesedve járhatott a földön. A tudósok szerint közelebb áll a mai emberhez, mint a híres Lucy, aki 3,2 millió évvel ezelőtt élt. Az ő maradványai szintén Afrikából kerültek elő, bár annak keleti feléről.

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”