Ukrán–orosz béketárgyalások: Peszkov szerint a Kreml megállapodástervezetet adott át Kijevnek
Dmitrij Peszkov szerint már az ukránoknál pattog a labda.
Dmitrij Peszkov szerint már az ukránoknál pattog a labda.
Az EP-képviselők és az ukrán politikusok is a szankciók fokozására szólítottak fel.
„A világhoz fordulunk most, talán utoljára” – új videóüzenetet adott ki az ostromlott Mariupol utolsó ukrán erődítményének egyik parancsnoka.
A szervezők még nem erősítették meg hivatalosan a döntést; korábban május közepére ígérték a nyilatkozatot.
Évek óta csökken a Kárpátalján élő magyarok száma. Ukrajna nyugati végéről most a legnagyobb arányban a magyarok mentek el, és tömegesen érkeznek a háború elől menekülő ukránok.
A városban mára csupán az acélgyár védői tartják magukat, azonban még mindig rengeteg civil vár arra, hogy elhagyhassa az oroszok által szétbombázott Mariupolt.
A Pentagon azonban nem árulja el, hogy pontosan hány darab és milyen típusú vadászrepülőt küldtek Ukrajnának.
Az oroszok még az Ukrajna ellen indított háború első napjaiban foglalták el az erőmű területét, ahonnan március végén vonultak ki, és akadályozták a kommunikációt a nemzetközi szervezettel.
Bombariadók országszerte, leleplezett választási csalás és uniós Pegasus-vizsgálat, fókuszban a magyar kormánnyal. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Az EU eddig csupán előzetes értékelésében értékelte a szankciókat sértőnek, ha egy tagország rubelben fizetne a gázért, azonban ha véglegesítik ezt az elvet, akkor Olaszország kész megtagadni a fizetést a Gazprom felé.
A két gondozó a legdurvább orosz bombázások alatt is a városban maradt, hogy gondoskodni tudjanak az állatokról.
Az ukrán elnök ismét fegyverekért fordult a nyugathoz éjszakai videóüzenetében.
Mariupol védői videóüzenetben kértek segítséget, a városból menekülőknek humanitárius folyosó nyílhat, Zelenszkij elnök szerint egyre hevesebb harc zajlik a Donbaszban. Kövesse velünk a háború legfrissebb híreit.
A brit védelmi minisztérium szerint bár a keleti offenzíva megindult Ukrajna ellen, az orosz hadsereg továbbra is környezeti, logisztikai és technikai kihívásokkal küzd.
Az etiópiai orosz nagykövetség előtt több százan állnak sorba, azonban az orosz nagykövet szerint nem toboroznak.
Az oroszok rövid időre tűzszünetet ígérnek.
Az orosz katonák sufnituningolt drónokkal támadnak ukrán célpontokat.
Egy, a témában készült felmérés alapján a többség úgy látja: Oroszország pótolni tudja a kivonult márkákat és termékeiket.
A védők kijönni, az oroszok bemenni nem akarnak a mariupoli Azovsztal vas- és acélgyárba, ahol a délkelet ukrajnai város utolsó védői tartanak ki. Az orosz csapatok azonban sokszoros túlerőben vannak és folyamatosan bombázzák a gyárat.
Oleg Tinkov szerint az oroszok kilencven százaléka ellenzi a háborút.