Feltételek nélkül tárgyalna Ukrajna az oroszokkal Mariupolban
Az ukránok mentenék az Azovszal gyártban rekedteket, az oroszok azonban egyelőre nem választoltak a felhívásra.
Az ukránok mentenék az Azovszal gyártban rekedteket, az oroszok azonban egyelőre nem választoltak a felhívásra.
Emmanuel Macron francia elnök azzal vádolta meg kihívóját, a jobboldali szuverenista Marine Le Pent az elnökjelöltek szerda esti televíziós vitájában, hogy az orosz hatalomtól és Vlagyimir Putyin orosz elnöktől függ, miután egy orosz bank hitelezte a korábbi kampányát. Le Pen visszautasította a vádakat.
Újabb szankciókat vezetett be az Egyesült Államok, hogy Moszkva ne tudjon kibújni az eddigiek alól.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint hamarosan célba veszik az orosz kőolaj- és földgázexportot.
A zenekar tagjai különleges engedéllyel hagyhatták el Ukrajnát.
Európában a második világháború óta nem volt ilyen menekültáradat.
Miközben a Donyec-medencei csatával megkezdődött az Ukrajna elleni orosz agresszió második felvonása, megindult az Ukrajnának szánt katonai szállítások harmadik szakasza is. Míg az első etapban szinte kizárólag fegyverként nem használható felszerelések érkeztek – kommunikációs berendezések, illetve golyóálló mellények és sisakok – a másodikban már a védekező fegyverek domináltak, például a harckocsik ellen használható, illetve légvédelmi rakéták. Most pedig már érkeznek a támadófegyverek is, csak az a kérdés, hogy lesz-e elég fegyver az oroszok megállításához.
Az orosz védelmi tárca szerint a világ legnagyobb hatóerejű és legnagyobb hatótávolságú rakétáját lőtték most ki, az elnök azt mondta, ez majd elgondolkodtatja azokat, akik fenyegetik az országukat.
Moszkva azt állítja, elküldött egy tervezetet Ukrajnának, de utóbbi azt mondja: ők semmit nem kaptak.
A szervezők nem szeretnék, hogy a sportolók az orosz rezsimet népszerűsítsék a tornán.
Videót tett közzé az ukrán elnök, amelyen Charles Michellel, az Európai Tanács Kijevbe látogató elnökével látható.
Közölte: egész életében úgy érezte, hajlandó lenne meghalni a demokratikus értékekért. Már Ukrajnában harcol a nemzetközi sereg tagjaként.
Berlin egymilliárd eurót ad annak érdekében, hogy Ukrajna összetettebb fegyverrendszereket szerezzen be.
Korábbi olajválságok, szénhiányok és háborúk idején áldozatkészebbnek tűntek a polgárok, mint manapság. Most is eljöhet a korlátozások ideje.
További 7 millióan a határokon belül kerestek új helyet, az ukrán lakosság negyede, a gyerekek fele kényszerült elhagyni otthonát az ENSZ szerint.
Márciusban is folytatódott a forgalomba helyezett új autók számának csökkenése az EU-ban, elsősorban a beszállítói láncok fennakadásai miatt – közölte szerdán az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a brüsszeli ACEA.
Rejtélyes gyilkosság áldozata lett a Gazprombank volt alelnöke.
„A háború előtt felszámoltuk a kárpátaljai orosz ügynökhálózatot, ezért nem voltak magyarellenes provokációk Kárpátalján” – mondta a HVG-nek Viktor Mikita. A kárpátaljai kormányzó arról is beszélt, hogy nem szabad felelőssé tenni a kárpátaljai kisebbségeket „anyaországuk” politikája miatt.
Zelenszkij korábban maga kért rakétákat Oslótól, igaz, a most adományozottnál modernebb típusúakat.
Az ukrán T-64-es tankok mellett páncélozott felderítő járművek javítását is vállalnák a cseh hadiipari cégek.