Újabb ipari nagyágyú csatlakozott: A Nintendo sem szállít Oroszországba
A Sonyval szinte egy időben jelentette be a Nintendo, hogy ő is szankciókat vezet be az Ukrajnát lerohanó Oroszországgal szemben.
A Sonyval szinte egy időben jelentette be a Nintendo, hogy ő is szankciókat vezet be az Ukrajnát lerohanó Oroszországgal szemben.
Az orosz dezinformáció leuralta a kommenteket és az alternatív hírforrásokat. A fősodorba tartozó médiumok közül még a kormánypártiak is pozitívan, vagy semlegesen viszonyultak a NATO-hoz. Sok a hamis profil is.
Az uniós országok közül Magyarország a leginkább kitett az orosz földgáznak, ám a fosszilis import kiváltása az egész közösségnek fejtörést okoz. Szakértőkkel beszéltünk arról, milyen megoldások lehetségesek, milyen áron.
Közleményben álltak ki tanárok és diákok a moszkvai Lomonoszov egyetemről a háború ellen.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb ideig maradnak az országban, az állam biztosít iskolai, óvodai vagy bölcsődei ellátást.
Elmondta, hogy az ukrán gázszállító rendszer is teljesen fel van töltve az Európába irányuló orosz gázszállítási szerződések értelmében.
Az Apple és a Samsung már leállította az értékesítést, most pedig kínai cégek döntöttek úgy, hogy a háborús események miatt inkább eltávolodnak az orosz piactól.
Szinte teljes összhangban szavazta meg a parlament az orosz–ukrán háborút elítélő politikai nyilatkozatot.
A Kreml az ukrán háború kirobbantása óta minden korábbinál súlyosabb csapást mért az orosz sajtó még megmaradt függetlenségére. Egy online sajtóbeszélgetésen két meghívott orosz ellenzéki újságíró beszélt arról, milyen lehetőségeik vannak egy olyan médiatérben, ahol 15 év börtön is járhat a háborúról szóló tudósításért, és ahol a hatalom valójában már a saját törvényeit se tartja be, amikor az ellenzéki hangok elhallgattatása a cél.
Tusk szerint a Nyugatnak "deputyinizációra" van szüksége.
Hamarosan fizetésképtelenné válhat az Ukrajnát február végén megtámadó Oroszország. Ukrajnának viszont adósságkönnyítésre lesz szüksége.
Oroszország azzal vádolta meg az EU és a NATO "Oroszországgal szemben barátságtalan" tagállamait, hogy "az ET, valamint a közös európai humanitárius és jogi térség tönkretételére irányuló politikát folytatnak". Ezzel felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét is.
Az ukrán főváros polgármestere arról is beszámolt, hogy a várost erődítménnyé alakították át.
A volt német kancellár közvetítőként lépne fel a béke érdekében.
Mariupolban és Herszonban több rendőr ellen is büntetőeljárás indult.
Mindenütt jelen voltak a szigetországban az oroszok a háború előtt: turisták, üzletemberek, oligarchák – írja a Politico arra utalva, hogy a kapcsolatok megszakítása Oroszországgal egzisztenciális problémákat is felvet a kis ciprusi gazdaságban.
A Fidesz utat tévesztett, az Ukrajna elleni orosz agresszió után az ellenzék esélyt kapott arra, hogy ebből tőkét kovácsoljon. A fideszes szavazók hozzászoktak ugyan Orbán Viktor kacskaringóihoz, ám végül az dönthet, hogy a kormány képes-e kezelni a konfliktus Magyarországot is érintő hatásait, illetve tudja-e meggyőzően kommunikálni, hogy ura a helyzetnek.
Az Európai Bizottság levelet írt a Google-nek, hogy kevesebb legyen az orosz propaganda a kereső találati oldalain.
Most nem olyan viccesek az ukrán csempészekről szóló megjegyzések.
Versailles-ban a szolidaritás is szóba kerül, de a fő téma mégis az lesz, mit kezdjen az EU az orosz olajjal és gázzal.