A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanárai is csatlakoznak a polgári engedetlenséghez
Az akcióban részt vevő tanárok az iskola bejárata előtt, egy performansz keretében jelentették be a döntésüket.
Az akcióban részt vevő tanárok az iskola bejárata előtt, egy performansz keretében jelentették be a döntésüket.
Ezért néhány méterről fújoltak és kiabáltak. A neki szánt levelet végül a portán adták le.
Az elmúlt hetekben 13 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt.
Hajzer Károly szerint a Belügyminisztériumban senki nem mondta, hogy „nem kell adni ezeknek pénzt”, csak nincs.
A karzaton demonstráltak, fekete pólóban. Az ülésterem akkor már majdnem teljesen üres volt.
Az Európai Bizottságnak benyújtott Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervből kiderül, milyen vállalásokat tett a kormány az oktatás ügyében.
Kedd reggel meglepetés várta a tankerületek dolgozóit.
Tiltakoznak a tanárok elleni retorziók ellen, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a nemzet napszámosaiból a nemzet „söpredékeivé” nyilvánították őket.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint azért méltánytalanok a pedagógusok követelései, mert hosszú előkészítést követelnek, Pintér belügyminisztériuma pedig csak fél éve vette át a terület irányítását.
A NER logikája szerint a diákoknak kacagva kellett volna ünnepelni tanáraik megalázását és kirúgását, az Orbán-hitű pedagógusoknak pedig el kellett volna határolódni tőlük. Érthetetlen, de semmi ilyesmi nem történt. Vélemény.
Általános iskolákban és gimnáziumokban is sztrájkolni kezdenek, egyre több helyen hirdetnek legalább részleges munkabeszüntetést.
Rétvári Bence szerint egy hét alatt több mint százezren töltötték ki azt.
Vízválasztó lehetne a december 8-i nap a pedagógusok tiltakozásának sorában, mivel a Belügyminisztérium a múlt heti kirúgásdömpinghez kapcsolódó közleményében következetes és megingathatatlan álláspontot ígért a polgári engedetlenséget választókkal szemben, és ha így lesz, akkor számos tanárt távolíthatnak el az iskolájából, akár még idén is.
Több ellenzéki képviselő szerint is alkotmányellenes, ahogyan a sztrájkjogot korlátozta a kormány. Az Alkotmánybíróság most úgy döntött: nem az.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai azt írták: tisztában vannak az oktatás és a pedagógusok jelenlegi nehéz helyzetével, azonban továbbra is a tárgyalásos megoldást részesítik előnyben.
Tábortűz, számtalan takaró és még több felajánlott étel fogadott minket a Széchenyi téren, ahol egy héten át tartottak virrasztást a diákok.
Országos sztrájkkal folytatódik a pedagógusok, szülők és diákok tiltakozása december 8-án.
Országszerte tiltakoztak nyolc tanár múlt heti kirúgása ellen csütörtökön, ülősztrájkot tartottak a Blahán, sávlezárás volt a Szentendrei és az Üllői úton és több tucat iskolában sztrájkoltak a tanárok. A hvg.hu élő videóban tudósított a városligeti Királydombról és a Móricz Zsigmond Gimnázium előtti élőláncról.
A férfiből állítólag „csak kicsúszott” a fenyegetés, amit már nagyon megbánt.